HTML

Szentpétervár 2008

Kedves olvasóim! Köszönöm a biztató hozzászólásokat, kommenteket! Írjatok, kérdezzetek bátran! Azoknak, akik még nem használták a GoogleMaps-et: a beillesztett műholdképek nagyíthatók / kicsinyíthetők (a térkép bal felső sarkában látható vezérlő gombokkal (+/-)) és az egérrel mozgatni lehet minden irányba! Több pontot fogok megjelölni rajtuk, amelyekre rá lehet kattintani! Így láthatjátok, hogy hol lakom, hova járok suliba és hol strandolok :) Mindez elérhető a Linkblogból is, ezen szövegdoboz alatt kb. 15 centivel :)

Friss topikok

  • Fertótám: Kati, ugye szólíthatom így? 1972-ben voltam hét hétig Szentpéterváron, építőtáborban. Nem sokat do... (2016.05.28. 16:13) Puskin múzeum
  • Petyerburg: Kedves Sándor! Örülök, ha kedves emlékeket idézett a blog. Hajóépítő Egyetem? Nem semmi! Kati (2015.05.22. 12:15) Novgorod
  • Néne: Katikám boldog születésnapot kívánunk Nénéék (2008.07.28. 15:25) Munkanap
  • Csuti: Mostmár borzasztóan haragszok magamra, hogy nem férek el a bőröndödben :))) Csók, Hugi (2008.07.28. 11:34) Sablino
  • Tamás Katalin: Szia Katám! Atitól tudom, hogy hol és mit csinálsz.Ez nagyon jó, akár publikálhadnád is, olyan cso... (2008.07.21. 18:25) Találkozó Olgával

Sablino

2008.07.27. 18:51 Petyerburg

Még pénteken Annával (akivel a novgorodi kiránduláson ismerkedtem meg) megbeszéltük, hogy szombaton elmegyünk Sablinóba. Anna egyik évfolyamtársa, Szása, valamint Rosa és Beni is jöttek. 11.08-kor indult a vonatunk a Moszkvai Pályaudvarról (egyébként az elővárosi vonatok menetrendje megtalálható itt: www.electrichki.spb.ru)

Anna már kicsit hamarabb ott volt, mint a megbeszélt 10.40, megvette a jegyeket, a helyzet magaslatán volt (oda-vissza jegy 120 rubel). A vasútállomásokon egyébként – akárcsak a metrónál – automatikus elektronikus beléptető rendszer működik. A jegyre vonalkód van nyomtatva, az automata forgókapu beolvassa, és beenged a peronra, ha érvényes a jegyed. Ha nincs érvényes jegyed, akkor be sem mehetsz a peronokhoz. Ezt próbálják ugye nálunk is megvalósítani Budapesten, de a munkanélküliség csökkentése mellett, azaz ellenőrök vizsgálják a jegyet (és ez ugye a jó benne, mert amikor azért Ati elkísért engem a vonathoz és nagy csomagom volt, hiába nem volt neki jegye, beengedték az ellenőrök, hogy elkísérjen, míg felszállok.)
Na itt szuperellenőrzés van. Azért áll egy (de csak egy) ellenőr (segéd?) a kapuknál, ha valami probléma lenne. Ezután a jegyet a vonaton is ellenőrzik a kalauzok, de itt azért hiba csúszhat a számításba, mert nem láttamozzák le. Így elvileg kölcsönkérheted a két székkel hátrébb ülő ismerősödtől a jegyét, hogy megmutasd (újra) az egyszer már ellenőrzött jegyet a kalauznak.
De mindegy, mert a nagyobb helyeken (Sablino nem ilyen, de Carszkoje Szeló már például igen, és persze Szentpétervár is) az elektromos kapu a peronról kilépéskor is ellenőrzi, hogy van-e érvényes jegyed. Elég jól bebiztosított rendszer.
 
Sablino egy hagyományos orosz falu. A vonatról az ötven perces út után leszállva egy néni a leningrádi vonat után érdeklődött (gyk. Leningrád Szentpétervár húsz évvel ezelőtti neve). A vasútállomás láthatóan központi hely, mellette piac működik, ahol a helyiek a háznál termelt gyümölcsöt (áfonya, pöszméte) és virágot, vagy éppen műanyag palackban házi tejet árulnak, de van itt ócskaság és néhány lerozzant bódé is, ahol a legfontosabb termék a sör és a fagyi/jégkrém. (Természetesen a többségük „szvézsij hleb” – friss kenyér és „produkti” – élelmiszer felirattal.) Azért lehet kapni üdítőt, cigarettát, banánt, szárított macskaeledelt és mindent, mi szem-szájnak ingere. Az árszint a szentpétervári kétharmada. Ami hihetetlen (ez Szentpéterváron is így van), hogy ezeknek a kicsi, „produkti” feliratú garázs élelmiszerboltoknak 90%-ban 24 órás a nyitva tartása. Még ebben a kis faluban is.
A piac mellett egy „targovij centr” (kereskedelmi központ) feliratú épület előtt ruhaneműt is árulnak az utcán.
Fagyi és víz után elindulunk a főutcán, a Szovjet sugárúton. Nem csak az utca neve mutatja, hogy itt nem múlik az idő. Az egyetlen betonozott út mellett csak rövidebb szakaszokon van járda. Az emberek és gyerekek ráérősen csellengenek, a felnőttek söröznek (dél van). Néha elhalad egy-egy autó, többnyire a régen nem látott kocka Lada, óránként egy lerobbant busz. A házak a klasszikus, fából építettek, de némelyik egész nagy, többszintes és rendben is van tartva. A legtöbb (lakott) házhoz igen szépen művelt kert is tartozik, virágokkal, gyümölcsössel, persze az éghajlat nem kedvez nekik. Látszik, hogy némelyek sokat dolgoznak vele. Egy leégett ház maradványa mellett is elhaladunk, senki sem törődik vele, hogy eltakarítsa, kicsit arrébb viszont új házat építenek. Néhányan a közkútról ötliteres palackokban, kannákban hordják haza a vizet, ami állítólag városi víz, de nem isszák meg.
Kb. félúton a túraútvonal kezdetéhez újra találunk egy 24 órás boltot (bódét). Előtte kis fedett „terasz”, ahol padok és asztalok várják, hogy összedőljenek. Mondom, ez biztosan kocsmaként üzemel este. Persze nem csak este, mert néhányan most is ott söröznek. A többiek viccesen el is nevezik Ír Pub-nak a helyet. Szása szerint vidéken mindenki alkoholista, nők-férfiak egyaránt. Szása viszont fagylaltfüggő, itt veszi meg mai harmadik fagyiját. Még mindig jobb.
A többiek is vesznek valamit, ami nagyon lassan megy, mert nem önkiszolgáló a bolt, kérni kell, és az előttük lévők nehezen döntenek, meg ezer rubellel fizetnek, amit ebben az országban valahogy senki sem szeret elfogadni és felváltani. „Ezressel fizetni egyenlő egy úttal a bankba és vissza” – mondja Beni, és igaza van. Ezt nem értem, mert ezer rubel értéke kb. 6200 Ft, vagyis értéke kevesebb, mint egyharmada a mi legnagyobb címletünknek, a húszezresnek. Csodálkozom is, hogy vajon ez-e a legnagyobb címlet rubelben, mert még sosem találkoztam ötezressel, pedig nagyobb fizetéseknél lenne értelme, főleg figyelembe véve, hogy a bankkártya-leolvasók penetrációja nem túl magas (kivéve Moszkvát).
Három kilométer után eljutunk a túrák központi helyére, ahol megnézzük (és lefotózom) a környék térképét. Számos barlang és két vízesés van a közelben. Háromszáz rubelért egyórás szervezett túrán elvisznek egy barlangba, de állítólag nem annyira érdekes, nincs benne semmi extra (pl. patak vagy medvecsontok), erre nem fizetünk be. Megnézzük viszont egy-két barlang bejáratát, és az elejét, közben néha el is tévedünk, nagyon sok csapás ill. nyom van, amik félrevezetőek, jelzések pedig nincsenek. A térképen csak a földutak és egy-egy pontként a barlangok vannak jelölve, a turistaösvények, amiken el lehet hozzájuk jutni, nem. A barlangok környéke egyébként elég szemetes, nem értem, hogy a barlangászok (akik elég sokan vannak így hétvégén) miért nem tartják rendben.
Tűz a nap (rendesen le is égünk), keresünk egy árnyékos helyet ebédhez a hozott ételekből. Sajnos – biztosan a folyó miatt – elég sok a bogár, és csípnek. A folyóban sokan fürdenek, pedig állítólag tilos, azért Anna is bemegy a vízbe. Mi nem találjuk elég tisztának, pedig gyors folyású.
Eldöntjük, hogy megkeressük a Sablino vízesést, ami nincs túl messze, és nem nagy kerülő a vasútállomás felé. Orosz barátaink azonban, akik próbálnak vezetni, teljesen elvesztik a tájékozódó képességüket, és mindig a rossz irányt választanák. Meg is érdeklődik többször az utat, de látszólag senki sem tudja, mindenki a vízesést keresi. Végül meggyőzöm őket a helyes irányról, és egy kis túlfutás után csak meglesz a vízesés. Nem egy nagy csoda, de azért aranyos. Az oroszok – akik imádnak viccesen pózolni az ilyen helyeken – beállnak a vízbe a fotó kedvéért. Így tesz Anna is, ami számunkra hihetetlen.
Kicsit megpihenünk és elvitatkozunk azon, hogy merre van a vasútállomás. Beni és én az egyik irányt javasoljuk, de a többieket megzavarja, hogy több folyó van, és pont az ellenkezőjét állítják. Szásával fogadok egy fagyiban, hogy melyik irány a helyes. Végül elindulunk az általuk javasolt irányba, és néha kérdezünk. Észre sem veszik, hogy az útbaigazítások eredményeképpen kétszer jobbra fordulunk 90 fokot, tehát összességében teljesen visszafordulunk, azaz a Beni és általam javasolt irányba megyünk. Ezen elmegy egy darabig a vita, mindannyian tartjuk magunkat az igazunkhoz, de mire a vasútállomásra érünk, kapok egy fagyit Szásától. Nem ismeri be, hogy nem volt igaza, a fagyit „csak úgy, ajándékba” kapom. Aranyos fiú. :)
A vonaton hazafelé szóláncot játszunk oroszul. A vicces az egészben az, hogy Rosa a maga legkisebb orosz szókincsével simán a legjobb, az oroszoknak pedig néha nem akar eszükbe jutni egy szó sem az adott betűvel. A legnehezebbnek az a-val kezdődő szavak bizonyulnak, ez kerül elő legtöbbször. Na és a melléknevek is rosszak, mert j-re végződnek, j-vel viszont nem kezdődik orosz szó, csak az idegen szavak, mint a joghurt vagy a jód. Itthon meg is néztem a nagyszótárban, egy féloldalnyi szó sincs j-vel.
Hazaérek 9 körül, a vállaim leégve, koszos és fáradt vagyok. Az egész túra egy jó kis eltévedős geocaching-re emlékeztet, amikor a legegyszerűbb terepen is eltévedünk valamiért. Pedig most nem volt GPS-ünk, hogy eltévedjünk, mégis sikerült párszor. Amúgy megkérdeztem amerikai barátunkat, Benit, hogy ismeri-e a geocaching-et, de nem hallott róla soha. Igaz, nincs is GPS-e. San Francisco szerinte kicsi város, ahol leginkább gyalog közlekedik, és nagyon ritkán használja az autót. Fura ez a fiú, minden amerikaiakra vonatkozó előítéletemre rácáfol.
Holnap, azaz vasárnap az orosz hadiflotta napja, parádé és nagy banzáj lesz Szentpéterváron.

1 komment

Címkék: utazás orosz oroszország szentpétervár sablino

A bejegyzés trackback címe:

https://petyerburg.blog.hu/api/trackback/id/tr26588140

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csuti 2008.07.28. 11:34:47

Mostmár borzasztóan haragszok magamra, hogy nem férek el a bőröndödben :)))
Csók, Hugi