HTML

Szentpétervár 2008

Kedves olvasóim! Köszönöm a biztató hozzászólásokat, kommenteket! Írjatok, kérdezzetek bátran! Azoknak, akik még nem használták a GoogleMaps-et: a beillesztett műholdképek nagyíthatók / kicsinyíthetők (a térkép bal felső sarkában látható vezérlő gombokkal (+/-)) és az egérrel mozgatni lehet minden irányba! Több pontot fogok megjelölni rajtuk, amelyekre rá lehet kattintani! Így láthatjátok, hogy hol lakom, hova járok suliba és hol strandolok :) Mindez elérhető a Linkblogból is, ezen szövegdoboz alatt kb. 15 centivel :)

Friss topikok

  • Fertótám: Kati, ugye szólíthatom így? 1972-ben voltam hét hétig Szentpéterváron, építőtáborban. Nem sokat do... (2016.05.28. 16:13) Puskin múzeum
  • Petyerburg: Kedves Sándor! Örülök, ha kedves emlékeket idézett a blog. Hajóépítő Egyetem? Nem semmi! Kati (2015.05.22. 12:15) Novgorod
  • Néne: Katikám boldog születésnapot kívánunk Nénéék (2008.07.28. 15:25) Munkanap
  • Csuti: Mostmár borzasztóan haragszok magamra, hogy nem férek el a bőröndödben :))) Csók, Hugi (2008.07.28. 11:34) Sablino
  • Tamás Katalin: Szia Katám! Atitól tudom, hogy hol és mit csinálsz.Ez nagyon jó, akár publikálhadnád is, olyan cso... (2008.07.21. 18:25) Találkozó Olgával

Pavlovszk (2008. aug. 1.)

2009.01.21. 17:28 Petyerburg

Mivel csütörtökre napos időt ígértek, elterveztük Rosával és Benivel, hogy piknikezünk egyet a pavlovszki palota (óriási) parkjában. Valóban bejött az időjárás-előrejelzés (nevezzük inkább jóslásnak, mert általában nem jön be), és gyönyörű idő volt. A többiek ismertek egy piacot nem messze a sulitól, ahol bevásároltunk mindenfélét: salátákat (padlizsános, paradicsomos, zöldbabos, mittudomén), friss, meleg kenyérkét, joghurtot, gyümölcsöt, vizet. Teljesen oké ez a piac, van egy csarnok része, ahol a gyümölcs és kimért kész saláták, húsok mellett például kimért tejfölt, túrót stb. is lehet venni, meg egy kinti része, bódékkal, pékséggel: hihetetlen finom kenyérillat terjengett.

Úgy döntöttünk, hogy nem vonattal megyünk Pavlovszkba, mert a vasútállomásokon nehéz tájékozódni, a jegyvásárlás iszonyatosan körülményes és lassú, és még drágább is, mint a marsrutka. Úgyhogy a Moszkovszkaja állomásig mentünk metróval, onnan pedig kb. 40 perc marsrutkával, és csak 30 rubel egy irány. A sofőr rendes volt, Carszkoje Szelónál (ahol már voltunk, de azon keresztül visz az út) és a Pavlovszki palotánál is kérés nélkül megállt, és szólt, hogy a palotánál vagyunk. Mivel a marsrutka csak kérésre (pl. „A Balsój proszpekt sarkán álljon meg, kérem’”) áll meg, ez egy gesztus volt a külföldi turisták felé.
Kaptunk orosz diákjegyet a parkba 40 rubelért fejenként, bár nem tudom, szerintem nem voltunk túlzottan hitelesek. A park óriási, el is lehet tévedni benne, egy darabig gondozott, aztán már csak nyír- és fenyőerdők és rétek váltják egymást, és persze földutak és egy-egy pad akad.
 
Van jónéhány tavacska, amelyek általában nagyon sekélyek és teljesen belepi őket a zöld alga. Az átívelő rövid kőhidak antik hatásúak, és elég rossz állapotban vannak, de ettől csak romantikus az egész. A palotához közelebb eső részen, ahol még a növények is gondozottak, néhány pavilon és jópár szobor, illetve szoborcsoport áll.
 
A Rózsapavilon közelében (ahol 1812-től Maria Fjodorovna számos koncertet és irodalmi estet rendezett) táboroztunk le piknikezni. Mivel Rosának folyamatosan mozgásigénye van, evés után megtanította nekem az ún. Csi-kun nevű sport (?) mozdulatsorait. Nyolc darab, nagyon lassú mozdulatsor van, mindegyiket kilencszer kell ismételni. (Mi azért nem ismételtük 9-szer.)
 
Utána tettünk egy sétát az erdős részen, de visszafordultunk, mert ez az út nem vitt kijárathoz, hanem nagyon is messzire mindegyiktől. Bár az útikönyv szerint ha eltévedünk, és itt kellene éjszakáznunk, akkor az erdő gazdag gombában és bogyós gyümölcsökben (bár a gombát nem próbálnám ki), inkább úgy döntöttünk, hogy az éjszakai hidegre (12-15 °C) való tekintettel ezt nem kockáztatjuk.
 
Visszafelé megnéztük inkább az Etoile szoborcsoportot, ahol középen Apolló szobor áll, körben pedig kilenc múzsát, a művészetek és tudományok isteneit ábrázoló, igen szép szobrok állnak.
 
A szobrok között egy-egy ösvény indul a parkba. Mi azt választottuk, amelyik a Csodák völgyébe vezet. Itt elhaladtunk a Pil torony és híd mellett, valamint a Szlavjanka egyik legismertebb hídja, aVisconti híd mellett is (1807, Andrej Voronyikin).

Szólj hozzá!

Címkék: utazás orosz oroszország szentpétervár pavlovszk

Szerencsés landolás

2008.08.03. 22:59 Petyerburg

Kedves Olvasóm!

Ma este szerencsésen landoltam Ferihegy-2 reptéren, ahol Ati már nagyon várt rám. :D

Imádom Budapestet és a 30°C-t!

Az utóbbi két és fél nap történéseit hamarosan megosztom veletek!

Szpasziba za vnyimányie!

Kátya

Szólj hozzá!

Címkék: utazás orosz oroszország szentpétervár

Márványpalota (Orosz Múzeum) és Nyári Palota

2008.07.30. 21:04 Petyerburg

 A két óra közti szünetben elbúcsúztam a kedvenc tanáromtól (Anasztaszia), mert ma találkoztunk utoljára, hiszen csütörtök-pénteken másik tanárnő van. Aranyos volt, beszélgettünk mindenféléről, például arról, hogy ő német nyelven olvasott Márai Sándort, de 1956-ról is.

 
 Ez meg az osztályom (egy része):
 
 
Órák után vega kajálda négyesben, majd a többiek dolgozni, templomba és zsinagógába mentek, én pedig elmentem az egyetemi könyvesboltba venni olyan orosz nyelvű könyvet, ami könnyített nyelven íródott, szószedettel, direkt oroszt idegen nyelvként tanulóknak.
Elég sok szint volt és sokféle szerző Dosztojevszkijtől Csehovig, végül egy Akunin nevű szerző Leviatan című nyomozós-detektíves-gyilkosságos-üldözős kisregényét vettem meg. Mondjuk ezek a "tankönyvek" jóval drágábbak, mint itt egy átlagos orosz nyelvű könyv, ami 2-300 rubel között van, ez pedig egy igen rövidke, puhakötésű füzetecske 145 rubelért.
Innen elindultam az Aurórához, de menet közben meggondoltam magam, és elsőnek a Nyári Palotát vettem irányba. Elmentem az Ermitázs Névára néző oldala előtt, aztán a Milliomosok utcáján folytattam az utat, és így egyszer csak elém ugrott a Márványpalota. Nem is tudtam, hogy itt van, éppen a Mars mező előtt. Ez a Mars mező. A közepén örökláng ég.
 
 
 
A Márványpalota ma az Orosz Múzeum része, a "Ludwig Múzeum", vagyis modern műalkotásokat tartalmaz. Sajnos. Na azért volt köztük jó is, de a többségét nem értem. Szobrok, festmények és egyéb technikával készült modern képek tárlata található az épületben. Maga az épület kívül-belül szép, márvánnyal borított falak, terek, a lépcsőház plafonján freskó, klasszikus márványszobrok, vörös szőnyeg.
Sajnos a márványterem restaurálás miatt zárva volt, de azért diákjeggyel bementem a kiállításokra. Már az udvaron is fura, hölgyeket ábrázoló szobrok voltak, na bent még furább dolgok találhatók, de 30 rubelt megért.
Kifelé jövet találkoztam Kasiával, egy lengyel lány, szintén az egyetemen tanul itt nyáron. Tényleg kicsi ez a város, (5 millió lakos - fél Magyarország!): múltkor véletlenül látta Beni Szását az utcán, én meg Annát az Ermitázsban, másik Annát a színházjegyet árusító helyen, szóval alig ismerek itt húsz embert, és mégis össze lehet velük futni az utcán - és nem csak az egyetem környékén!
Visszatérve a Márványpalotára: Nagy Katalin szeretőjének, Orlovnak építtette, aki trónra segítette őt 1762-ben. A palota 1768-1785 között épült, Rinaldi tervei alapján, sokféle márványból. A palota előtt III. Sándort ábrázoló lovas szobor, amelyet 1911-ben lepleztek le a Vosztanyija téren, de később onnan elmozdították, hatalmas talapzatát pedig beolvasztották új szobrok (pl. Lenin-szobor) készítéséhez.

 
 
Továbbmentem, a Nyári Kerten (Létnyij Szad) át a Nyári Palotához. Ez orosz diákkal ingyenes, jól megnézte a diákigazolványomat a néni, és még meg is kérdezte, hogy mit tanulok a Filológiai Tanszéken. Mondtam, hogy orosz nyelvet. Nem tudom, mennyire vette be, hogy orosz diák vagyok, de visszaadta a 30 rubelt, mondván, hogy az csak idegenvezetős túrához kell, és adott egy ingyenes jegyet.

 
Ez egy igazán kedves kis palota, bár talán túlzás is annak nevezni. Az 1700-as évek elején épült épület, I. Nagy Péter a kunyhó után ide költözött. Kétszintes ház, ahol az eredeti bútorok illetve rekonstruált szövettapéták, padló, tárgyak, dekorációk láthatók. Itt van Péter baldachinos ágya, dolgozószobája, egy kis fogadószoba, konyha mind a két emeleten, amik össze vannak kötve a kéménnyel és a vízvezetékkel. Merthogy mosogató (fekete márványból) is volt, és vizes kocsival hozták bele a vizet anno. Elég hitelesnek tűnt a hely, korabeli bútorok, ma nem neveznénk fényűzőnek egyáltalán, és a maga korában sem volt túlzó. Az útikönyv kiemeli, hogy Péter miniszterei és arisztokratái ennél sokkal nagyobb, csilli-villibb palotákban éltek, és ezért például a komoly fogadásokat nem is itt, hanem a Mensikov palotában tartották. Azért ebben a házikóban is van egy kisebb „táncterem”, ahol állítólag egy szűk kör esti összejöveteleken vett részt, ami azonban nem tartott tovább este 11-nél, tilos volt a kártyázás, de ezen kívül minden elérhető volt, mi szem-szájnak ingere, és minden azonnal.

 
Megtekinthető Péter feleségének, Katalinnak a hálószobája, lányuk és fiatalon elhunyt kisfiuk szobája is, egy (palotához képest) kisebb étkező, átadóablakkal a konyhához kapcsolva, valamint egy zöld szoba, amelyben Péter különleges tárgyakat tartott. Ezek többsége most a Kunstkammer-ben tekinthető meg, de azért akad még egy-két kínai kerámia és textília a házban. A legtöbb szobában kályha vagy kandalló található.

 
Az egyik érdekesség egy időjárásjelző szerkezet. Ez a falba van építve, szerintem legalább 2,5x2,5 méteres, fából faragott dombormű, (görög) mitológiai ábrázolásokkal. A fa „keretbe” be van építve három műszer (egyenként kb. 0,5 méter átmérőjűek): fent középen egy óra, alatta egy szélerősség- és egy szélirányjelző szerkezet. Ezek a mutatók a falba rejtett tengelyekkel és fogaskerekekkel voltak összekapcsolva a háztetőn lévő szélkakassal, ez alapján mutatták a szél irányát, illetve erejét. A teljesen mechanikus szerkezet 1714-ben készült Drezdában. Ez a műszer is Péter hajók, hajózás iránti rajongását mutatja, hiszen a vitorlázásban volt fontos szerepe a szélnek. Ez a (dolgozó)szoba tele van hajókat ábrázoló festményekkel. Péter állítólag azokat a festőket kedvelte, akik ismerték a hajók szerkezetét, működését, és ezért pontosan tudták azokat ábrázolni. Ezeket a festményeket fiatalemberek kikérdezésére is használta. Ami vicces, hogy az íróasztalon egyéb dolgok között van egy abakusz is.
 
 
Üldögéltem még kicsit a Nyári Kertben, amelynek csücskében a Nyári Palota található. Kezdett kisütni a nap, így este hat óra felé, oszladoztak a felhők. A parkban található Ivan Krijlov szobra 1854-ből, aki híres orosz meseíró volt. A szobor talapzatán meséinek szereplői, hősök, állatok domborműve látható.

 
A szobor közelében leültem, nem messze egy utcazenész fiú játszott elég ügyesen gitáron (dobtam neki 20 rubelt). Olvasgattam egy kicsit meg e-mail-eket írtam. A hangulat melankolikus: gitárszóló, elő-előbújó napsugár, érzem, hogy ez a kaland a végéhez közeledik. Még három napom van, és harmincnapnyi ötletem, hogy mit nézzek meg. De azért vágyom már haza is, sokat gondolok az otthoniakra, mindenki hiányzik.

 
Azért meghallgatom egyszer a DeuS „Nothing really ends” (kb. „semmi sem ér véget igazán”) című számát is, miközben hazafelé sétálok. Az út gyalog legalább félóra, de innen nagyon rossz a közlekedés a házig, mert visszafele kellene gyalogolnom rengeteget a metróhoz, a kisbusz pedig csak egy rövid szakaszon lenne jó, ezért a gyaloglást választom. Egyébként is egyre jobban tűnnek el a csúnya, szürke felhők. Valaki azt mondta, hogy a Paloták tere alatt van egy metrómegálló, ami ki van építve, de betemették és nem használható, nem igazán tudjuk, hogy miért. Pedig pont logikusan oda nagyon hiányzik egy metrómegálló, az a város szíve, központja. Amennyit vissza kellene gyalogolnom a következő megállóig, az már nem éri meg. Nem tudom, ez a használaton kívüli állomás igaz-e.
Ha már a metrónál tartunk, életem legfurább átszállása a Technologicseszkij Insztitut nevű megállóban volt, ahol a piros és a kék vonal találkozik. Leszállsz a kék vonalról az egyik irányba, és rögtön szemben van a piros folytatólagos iránya, csak öt méter a szemközti peronig. A másik irány szintén így néz ki: az egyik irányba menő kocsik a kék, a szemközti síneken a másik irányba menők pedig a piros vonal szerelvényei. Na itt volt egyetlenegyszer, hogy nem volt számomra egyértelmű a metró jelzése, mert erre nem számítottam, az átszálláshoz kapásból mentem a folyosón át, és akkor esett le, hogy sehová nem kellett volna mennem onnan, ahol leszálltam.

Szólj hozzá!

Címkék: utazás orosz oroszország szentpétervár nagy péter márványpalota nyári kert nyári palota

Ermitázs

2008.07.30. 18:22 Petyerburg

Tanítás után önkiszolgáló étterem, majd beugrottam egy könyvesboltba, ahol egy kis füzetkét vettem, amiben Csehov öt elbeszélése található. Az egész 60 oldal és gyér minőség (persze olcsó is), de azért vettem, hogy lássam, értem-e. Tehát nem akartam sokat beruházni. Úgy döntöttem, hogy ez egy elég borús nap az Ermitázshoz. A hőmérséklet 14-16 Celsius körül van és az időjárás ilyen mostanában (a képen elrejtettem egy Gogol Bordello plakátot:)):

 

Elsétáltam az Ermitázsig, azaz átmentem a Lejtenanta Schmidt hídon, végig a Galernaja utcán, át a boltív alatt, ami a városi és az ortodox vallási vezetők épületeit, azaz a Szenátust és a Szidónust köti össze. Innen már látható a Szentpétervár egyik jelképének tekintett lovasszobor. A szobor I. (Nagy) Pétert ábrázolja lóháton, a dekabristák terén. Jó a kilátás a Néva túlpartjára (Mensikov palota, a képen), illetve a másik irányba a Szent Izsák székesegyház tornyára, sokan fényképezkednek is (a szokásos, azaz menyasszonyok is, mivel a babona szerint szerencsét hoz). A szobrot Nagy Katalin avatta fel 1782-ben, aki - ahogy már írtam - ápolta Péter emlékét. A szobor - mely 12 évig készült - a Bronzlovas nevet viseli Puskin költeménye alapján. A ló patái alatt látható kígyó a hazaárulás jelképe.

 

Láttam még egy érdekes dolgot, ha már a menyasszonyoknál tartunk, egy igazi medveboccsal is fényképezkedtek ezen a téren, hogy a menyasszony mézzel itatja cumiból. Nagyon édes, nézzétek!

14.50-kor álltam be a Palota téren (majdnem a közepén) a sorba, hogy bejussak az Ermitázsba. A kasszák 17.00-kor zárnak, én kb. 16.30-kor kerültem be. A múzeum 18.00-kor zár. Nem volt sok időm. ezen a képen (15.25-kor) még a sor felénél sem állok, és nem látszik a vége!

A jegy persze (orosz) diákoknak ingyen van, ha nem számítjuk a majd’ két óra elvesztegetett időt. Szívesen visszamennék többször is így ingyen, de hát ezt lehetetlen kivárni! Amíg várakozunk, addig (elolvasok egy Csehov novellát oroszul, "A szerelemről" a címe, a kedves Olvasónak pedig) elmondom, hogy egyébként az Ermitázs a világ egyik legnagyobb múzeuma, a maga hárommillió műtárgyával (nincs mind egyszerre kiállítva), és egyike a legrégebbi galériáknak illetve múzeumoknak. Hat épülete van, melyek közül a legfontosabb a Téli Palota, amit most együtt meglátogatunk. Ez a palota volt a cárok hivatalos rezidenciája hosszú ideig. Az Ermitázs Guiness rekordot tart, mint a legnagyobb festménygyűjtemény tulajdonosa.

Nagy Katalin kezdte el a gyűjteményt 1764-ben, amikor festményeket vásárolt egy Gotzkowsky nevű úriembertől, aki előző évben csődbe ment. Ez a kezdő gyűjtemény főként flamand és holland (pl. Rubens, Rembrant) műveket tartalmazott, összesen 317-et, melyből 90 nincs pontosan beazonosítva. Ahogy a gyűjtemény később nőtt, a palotához egy másik épületet csatoltak a műalkotások tárolásának céljából, ahová csak kiválasztottak juthattak be, megcsodálni a műremekeket. Nade mondjuk, hogy kitöltöttük a majd' két óra sorban állást...

 

A sorbanállás, ha egyszer bejut az ember, úgy érzi, hogy nagyon megérte, mert van itt minden. Az épület maga óriási és gyönyörű belülről (Téli Palota). A földszinten rengeteg ruhatár, információs pult, a múzeum térképe, kávézó, múzeumi (szuvenír)bolt, ahol minden van, albumok, reprodukciók, de persze matrjóska is. Aztán itt a kávézó és az internet kávézó, az egész egy nagy, vagy inkább óriási klub!

 

És a kiállítótermek. Bevallom, nem mentem nagyon céltudatosan (kivéve Gaugain-t akartam megkeresni), mert úgyis eltévedtem volna. Kezdődött a földszinten (itt első emeletnek hívják) az ókori görög és egyiptomi művészetekkel, amin olyan mennyiségű, hogy Görögországban vagy Olaszországban egy egész napot szánnánk rá.

Aztán valahogy elkeveredtem a Pavilon terembe, amely Katalin uralkodása alatt épült, majd aranyozott fehér márványpalotát alakítottak ki benne. Egyszerűen lenyűgöző maga az épület is, nagyon gazdag! (Bár be kell vallani, hogy a bejárattól távolodva, és főleg a harmadik (értsd: második) emelet területén már korántsem olyan fényűző a dolog, de még mindig többnyire rendben van.) Ebben a lélegzetelállító Pavilon teremben található meg James Cox hírás Pávás órája (1772), amit Katalin titkos férje, Patyomkin herceg kapott ajándékba. Az órát is lefényképeztem, de az nem lett jó, úgyhogy inkább csak a mennyezet egy részletét mutatom itt be:

Na és itt a Malachit terem. Ebben a zöld malachit, a fehér és arany színek dominálnak. Állítólag több mint két tonna drágakő díszíti a termet (1839), amelyben malachitoszlopok és vázák állnak.

Persze egy csomó gyönyörű termet nem láttam, mert nem volt rá idő, és nem akartam azzal tölteni, hogy megpróbálok tájékozódni. Na jó, néha megkérdeztem, hogy hol vagyok, és nagyon jól esett, mikor százezerrel elkezdett a teremőr néni oroszul magyarázni, és csak akkor esett le neki, hogy nem vagyok orosz, mikor visszakérdeztem :)

Voltam még egy csomó helyen, például a keleti kultúrát (színes sátrakat, használati és dísztárgyakat, kardokat) bemutató ideiglenes kiállításon, egy másik, impresszionista festményeket tartalmazó kiállításon, őszintén szólva ez utóbbi tetszett a legjobban, ezen belül is Van Gogh alábbi tájképe ("élőben" sokkal élőbb):

Áthaladva az arab művészeteken, néhány útlezárást más szinteken megkerülve végül megleltem a legfelső emeleten a 19-20. századi európai művészetet. Van vagy három teremnyi Picasso, egy teremnyi Van Gogh illetve Gauguen, Matisse, Monet, Cezanne, nem is sorolom. De nem egy-egy darab, hanem temérdek festmény.

És akkor még arról nem beszéltem, hogy maga az Ermitázs szerintem az egyik legjobb panorámát nyújtó hely a városban. Komolyan mondom, jobb, mint a Szent Izsák székesegyház tornya. A város szívében van, és a harmadik emeletről a különböző termekből minden irány, egyszóval minden látható: déli irányba ugye a Palota tér, északi irányba pedig a Vasziljevszkij sziget csücske, volt tőzsde, Sztrelka stb. (ÉNY), valamint a Péter-Pál erőd benne a székesegyházzal, háttérben a mecsettel (É-ÉK), a Néva legszélesebb pontja és legforgalmasabb hidai, egyszóval minden, ami számít. Nyugatra maga a Szent Izsák székesegyház, illetve az Admiralitás, egyszóval érdemes nemcsak a kiállításokat nézni, hanem néha kikukkantani az ablakon.

Egyszóval, nagyon szívesen visszamennék, ha nem lenne állandó a kétórás sor (nyáron persze). Egyébként aki teheti, és nincs ingyenjegye amúgy, annak melegen ajánlom, hogy Interneten foglalja le a jegyét legalább három nappal előre, mert akkor nem kell sorban állnia. Ez megtehető a http://www.hermitagemuseum.org/ oldalon, ha már valakinek fizetnie kell érte, legalább ne álljon sorba, bár még az is nagyon-nagyon megérte!

Szólj hozzá!

Címkék: utazás orosz oroszország szentpétervár hermitage nagy péter nagy katalin szent izsák székesegyház ermitázs

Buddhista templom

2008.07.28. 20:27 Petyerburg

Hétfőn suli után Rosával és Benivel a vegetáriánus gyorsétteremben ettünk. Rögtön kettő is van elég közel egymáshoz, ez egy lánc. Meg vagyok lepve, hogy ilyen népszerű, elég sokan voltak, bár szerintem részben külföldiek.

Nagyon finom sajtos-gombás tésztát, zöldséglevest és káposztasalátát ettem. Rosa el akart menni Pavlovszkba, ami közel van Carszkoje Szelóhoz (tehát legalább egy óra utazás), s ahhoz hasonlóan palota és szép park vonzza oda a túristákat. Mivel rossz volt az idő, azt mondtuk neki, hogy mi most nem akarunk menni, meg az Orosz Múzeumba sem, ezért inkább elmentünk Benivel a Buddhista templomba. Előtte még megpróbáltunk cirkuszjegyet venni, de hol 400, hol 650 rubelt mondtak a legolcsóbb jegyre, végül felhívtuk a cirkuszt. Persze nem beszéltek angolul, tehát az oroszt kellett bevetni. Kiderült, hogy valóban 400 rubel a legolcsóbb jegy, de az eheti előadásokra ezek már elkeltek, és a legolcsóbb elérhető 650 rubel, vagy pedig szombaton megyünk. Az az utolsó estém, még megbeszéljük a többiekkel (Rosa és Manuéla is akar jönni).

Volt egy vízi cirkusz a városban, de sajna tegnap volt az utolsó előadás. Ez valamilyen hipermodern cirkusz, az a neve, hogy Krakatuk.

A 690-es marsrutkával mentünk a Buddhista templomhoz, ami a Jelagin szigettől északra (a 3. Jelagin-szigeti híd északi pillérénél áll). Nem igazán ismertük ezt a környéket, és éppen a térkép szélén volt, de azért sikerült kb. jó helyen leszállni.

A templom kívülről szép, nagy fák veszik körül, alig látszik ki közülük a tornya.

 

Színes, díszes, körülötte öreg fák és előtte rendezett kert, néhány láma domborművével, és rengeteg szétszórt szerencsepénzzel, kopejkák, rubelek, amiket látszólag sosem szednek össze. A templom mögött már nincs ekkora rend, szemeteszsákok, tüzifa, építési anyag, minden van ott.

Belépve füstölő illata és egy kis bolt, ahol szentképek, könyvek és öt rubelért műanyag mamusz, amit a cipőre kell húzni, hogy bemehess. A templomban középen szentély, Buddha szobor, mintha egy színpadon ülne. Körben székek, padok, rendetlenül, egymáson. A sarkokban, a színpadon sütemények, kekszek, csokik és italok. A vakolat omladozik, látszólag szegény az eklézsia. Néhányan vannak csupán, hajlonganak, imádkoznak. Valószínűleg mi vagyunk csak túristák, bár a kertben másokat is láttunk.

Körbejárunk, nekem hiányzik valami szentség, talán a rendetlenség teszi.

A templom épületén belül van büfé, a pincében, lemegyünk inni egy teát. Tejes fekete tea 10 rubelért, ajándék. A büfé is lerobbant, itt többen vannak, látszólag a családhoz/gyülekezethez tartoznak, többségük ázsiai arcberendezéssel, de orosz (anya?)nyelvvel. Az asztalokon itt is mindenütt kekszek, sütik, sőt mi több, kolbász, tejföl, kenyér, mintha gazdátlan lenne. A sarokban nyílt tűzhely, de kandallónak nem nevezném, látszik, hogy használják.

Beni szerint a buddhisták elvileg vegetáriánusok, őt teljesen sokkolja, hogy itt tejet tesznek a teába, de ez még hagyján, kolbászt esznek. Hát nem tudom, szerintem Colman buddhista, és igencsak eszik húst meg kancatejet. Viszont az általa rendezett lámalátogatás sokkal nagyobb rendben és tisztaságban folyt, mint ami itt van. Valószínűleg régen járt erre bármilyen láma.

Kicsit üldögélünk a büfében, majd elindulunk. Az épületből kilépve megcsap a város zaja és szaga, a forgalom közepén, lassan teljesen körbeépítve illetve többtízemeletes építkezésekkel körbevéve áll itt ez a templom. 1905 és 1915 között épült, akkor ezek az épületek, utak még biztosan nem voltak itt, valószínűleg közvetlen kapcsolata lehetett a Nyévka folyóval. Most már egy forgalmas út választja el tőle.

Csak ahogy elér a város zaja, ismerem fel, hogy a helynek igenis volt egy atmoszférája, egyfajta békéje és nyugalma, még ha az áhítat (számomra) hiányzott is belőle.

Szólj hozzá!

Címkék: utazás orosz oroszország szentpétervár

A hadiflotta napja

2008.07.28. 19:23 Petyerburg

Muszáj leírnom, hogy reggelire nagyon finom dolgot kaptam. Úgy hívják, hogy "alagyi" (оладя), és egyfajta palacsinta. Vagyishogy palacsintaszerű tésztából készül, de bele vannak sütve (ezúttal) almadarabok, és vastagabb a tészta, viszont kisebb darabok. Lehet tejföllel enni, vagy anélkül. Melegen, frissen zseniális. Kerestem is egy receptet és képet - sajnos oroszul van.

 

 

Minden évben a július 22-t követő első vasárnap az Orosz Hadiflotta napja Szentpéterváron. Anna arról tájékoztatott e-mail-ben, hogy nagy banzáj lezs, 10-től hajós felvonulás, délután koncertek, hadihajó-látogatás és mindenféle hepaj, este 11-kor pedig - amikor még nincs igazán sötét, mondjuk, hogy kezdődik a szürkület - tüzijáték.

Úgy döntöttünk, hogy inkább pihenünk, és a felvonulást kihagyjuk, úgyis ugyanazokat a hajókat látjuk délután a Néván. Na hát nem láttunk sok újat, mert ezek a hadihajók kb. egész héten már itt álldogáltak az Ermitázs előtt, azt hiszem, hogy már fel is töltöttem az egyikről egy képet.

Manuélával és Benivel a mecset előtt találkoztunk (helyesebben Manuélával a metró előtt, mert nem találta a mecsetet. Pedig nehéz eltéveszteni, nézzétek).

Tettünk egy kört a Péter-Pál erőd körül, a beach-en, hátha lesz valami érdekes látványosság, de nem igazán volt, egy kicsit leültünk a fűbe nézelődni, de az idő nem igazán volt jó, szeles és gyakran a nap is elbújt.

Továbbmentünk, a Sztrelkán - erős rendőri felügyelet mellett - egy koncert ment, viszonylag kis érdeklődés kísérte. Átmentünk a hídon, a Palota téren is sokan voltak, de nem volt ott semmilyen rendezvény. Elindultunk a Nyevszkij sugárúton, ami le volt zárva, és áramlott rajta a tömeg, de itt sem volt rendezvény. Nem tudtuk eldönteni, hogy volt-e már hepaj, de vége, vagy csak lesz, de semmi jelét nem láttuk színpadnak vagy hangtechnikának. Végül arra jutottunk, hogy újrabetonozzák az utat, valószínűleg csak ezért van lezárva, a gyalogosok pedig - akik egyébként a nap minden percében elviselhetetlen tömeget alkotnak ezen az utcán - birtokba vették a területet. Tényleg, még ragadt kicsit a beton, és később láttuk is a munkagépeket.

Útbaesett a Kazannyij (vagy Kazanyi) székesegyház, amit már láttunk, de most nyitva is volt és be lehetett menni. Istentisztelet volt, de ez senkit nem zavart, sokan járkáltak. A hívők két hosszú sorban áltak az oltár előtt. Itt nincsenek a templomokban padok, látszólag mindig állni kell. A karzaton élő kórus énekelt, Manuéla gyertyát gyújtott. A templom belülről szép, díszes, de kívülről mégis jobb fotót lehet készíteni, álljon itt egy (bár ezt nem én fotóztam, nekem nincs széles látószögű fényképezőgépem):

Kerestünk egy helyet ebédelni, de a sugárúton minden hely tömve volt, iszonyú sorok álltak. Végül egy mellékutcában találtunk egy orosz éttermet, aminek a külön termében lagzit tartottak, érdekes volt hallani, ahogy a jónép néha dalra fakadt.

Innen a Nyevszkijen a következő metrómegálló felé vettük az irányt, mert nagyon hideg volt, és végülis nem igazán volt semmilyen érdekfeszítő program, ahogy vártuk (Anna koncertekről és filmvetítésekről írt). Így aztán nem is vártuk meg a tüzijátékot sem.

Szólj hozzá!

Címkék: utazás orosz oroszország szentpétervár orosz hadiflotta napja kazannyij székesegyház nyevszkij proszpekt kazanyi székesegyház

Sablino

2008.07.27. 18:51 Petyerburg

Még pénteken Annával (akivel a novgorodi kiránduláson ismerkedtem meg) megbeszéltük, hogy szombaton elmegyünk Sablinóba. Anna egyik évfolyamtársa, Szása, valamint Rosa és Beni is jöttek. 11.08-kor indult a vonatunk a Moszkvai Pályaudvarról (egyébként az elővárosi vonatok menetrendje megtalálható itt: www.electrichki.spb.ru)

Anna már kicsit hamarabb ott volt, mint a megbeszélt 10.40, megvette a jegyeket, a helyzet magaslatán volt (oda-vissza jegy 120 rubel). A vasútállomásokon egyébként – akárcsak a metrónál – automatikus elektronikus beléptető rendszer működik. A jegyre vonalkód van nyomtatva, az automata forgókapu beolvassa, és beenged a peronra, ha érvényes a jegyed. Ha nincs érvényes jegyed, akkor be sem mehetsz a peronokhoz. Ezt próbálják ugye nálunk is megvalósítani Budapesten, de a munkanélküliség csökkentése mellett, azaz ellenőrök vizsgálják a jegyet (és ez ugye a jó benne, mert amikor azért Ati elkísért engem a vonathoz és nagy csomagom volt, hiába nem volt neki jegye, beengedték az ellenőrök, hogy elkísérjen, míg felszállok.)
Na itt szuperellenőrzés van. Azért áll egy (de csak egy) ellenőr (segéd?) a kapuknál, ha valami probléma lenne. Ezután a jegyet a vonaton is ellenőrzik a kalauzok, de itt azért hiba csúszhat a számításba, mert nem láttamozzák le. Így elvileg kölcsönkérheted a két székkel hátrébb ülő ismerősödtől a jegyét, hogy megmutasd (újra) az egyszer már ellenőrzött jegyet a kalauznak.
De mindegy, mert a nagyobb helyeken (Sablino nem ilyen, de Carszkoje Szeló már például igen, és persze Szentpétervár is) az elektromos kapu a peronról kilépéskor is ellenőrzi, hogy van-e érvényes jegyed. Elég jól bebiztosított rendszer.
 
Sablino egy hagyományos orosz falu. A vonatról az ötven perces út után leszállva egy néni a leningrádi vonat után érdeklődött (gyk. Leningrád Szentpétervár húsz évvel ezelőtti neve). A vasútállomás láthatóan központi hely, mellette piac működik, ahol a helyiek a háznál termelt gyümölcsöt (áfonya, pöszméte) és virágot, vagy éppen műanyag palackban házi tejet árulnak, de van itt ócskaság és néhány lerozzant bódé is, ahol a legfontosabb termék a sör és a fagyi/jégkrém. (Természetesen a többségük „szvézsij hleb” – friss kenyér és „produkti” – élelmiszer felirattal.) Azért lehet kapni üdítőt, cigarettát, banánt, szárított macskaeledelt és mindent, mi szem-szájnak ingere. Az árszint a szentpétervári kétharmada. Ami hihetetlen (ez Szentpéterváron is így van), hogy ezeknek a kicsi, „produkti” feliratú garázs élelmiszerboltoknak 90%-ban 24 órás a nyitva tartása. Még ebben a kis faluban is.
A piac mellett egy „targovij centr” (kereskedelmi központ) feliratú épület előtt ruhaneműt is árulnak az utcán.
Fagyi és víz után elindulunk a főutcán, a Szovjet sugárúton. Nem csak az utca neve mutatja, hogy itt nem múlik az idő. Az egyetlen betonozott út mellett csak rövidebb szakaszokon van járda. Az emberek és gyerekek ráérősen csellengenek, a felnőttek söröznek (dél van). Néha elhalad egy-egy autó, többnyire a régen nem látott kocka Lada, óránként egy lerobbant busz. A házak a klasszikus, fából építettek, de némelyik egész nagy, többszintes és rendben is van tartva. A legtöbb (lakott) házhoz igen szépen művelt kert is tartozik, virágokkal, gyümölcsössel, persze az éghajlat nem kedvez nekik. Látszik, hogy némelyek sokat dolgoznak vele. Egy leégett ház maradványa mellett is elhaladunk, senki sem törődik vele, hogy eltakarítsa, kicsit arrébb viszont új házat építenek. Néhányan a közkútról ötliteres palackokban, kannákban hordják haza a vizet, ami állítólag városi víz, de nem isszák meg.
Kb. félúton a túraútvonal kezdetéhez újra találunk egy 24 órás boltot (bódét). Előtte kis fedett „terasz”, ahol padok és asztalok várják, hogy összedőljenek. Mondom, ez biztosan kocsmaként üzemel este. Persze nem csak este, mert néhányan most is ott söröznek. A többiek viccesen el is nevezik Ír Pub-nak a helyet. Szása szerint vidéken mindenki alkoholista, nők-férfiak egyaránt. Szása viszont fagylaltfüggő, itt veszi meg mai harmadik fagyiját. Még mindig jobb.
A többiek is vesznek valamit, ami nagyon lassan megy, mert nem önkiszolgáló a bolt, kérni kell, és az előttük lévők nehezen döntenek, meg ezer rubellel fizetnek, amit ebben az országban valahogy senki sem szeret elfogadni és felváltani. „Ezressel fizetni egyenlő egy úttal a bankba és vissza” – mondja Beni, és igaza van. Ezt nem értem, mert ezer rubel értéke kb. 6200 Ft, vagyis értéke kevesebb, mint egyharmada a mi legnagyobb címletünknek, a húszezresnek. Csodálkozom is, hogy vajon ez-e a legnagyobb címlet rubelben, mert még sosem találkoztam ötezressel, pedig nagyobb fizetéseknél lenne értelme, főleg figyelembe véve, hogy a bankkártya-leolvasók penetrációja nem túl magas (kivéve Moszkvát).
Három kilométer után eljutunk a túrák központi helyére, ahol megnézzük (és lefotózom) a környék térképét. Számos barlang és két vízesés van a közelben. Háromszáz rubelért egyórás szervezett túrán elvisznek egy barlangba, de állítólag nem annyira érdekes, nincs benne semmi extra (pl. patak vagy medvecsontok), erre nem fizetünk be. Megnézzük viszont egy-két barlang bejáratát, és az elejét, közben néha el is tévedünk, nagyon sok csapás ill. nyom van, amik félrevezetőek, jelzések pedig nincsenek. A térképen csak a földutak és egy-egy pontként a barlangok vannak jelölve, a turistaösvények, amiken el lehet hozzájuk jutni, nem. A barlangok környéke egyébként elég szemetes, nem értem, hogy a barlangászok (akik elég sokan vannak így hétvégén) miért nem tartják rendben.
Tűz a nap (rendesen le is égünk), keresünk egy árnyékos helyet ebédhez a hozott ételekből. Sajnos – biztosan a folyó miatt – elég sok a bogár, és csípnek. A folyóban sokan fürdenek, pedig állítólag tilos, azért Anna is bemegy a vízbe. Mi nem találjuk elég tisztának, pedig gyors folyású.
Eldöntjük, hogy megkeressük a Sablino vízesést, ami nincs túl messze, és nem nagy kerülő a vasútállomás felé. Orosz barátaink azonban, akik próbálnak vezetni, teljesen elvesztik a tájékozódó képességüket, és mindig a rossz irányt választanák. Meg is érdeklődik többször az utat, de látszólag senki sem tudja, mindenki a vízesést keresi. Végül meggyőzöm őket a helyes irányról, és egy kis túlfutás után csak meglesz a vízesés. Nem egy nagy csoda, de azért aranyos. Az oroszok – akik imádnak viccesen pózolni az ilyen helyeken – beállnak a vízbe a fotó kedvéért. Így tesz Anna is, ami számunkra hihetetlen.
Kicsit megpihenünk és elvitatkozunk azon, hogy merre van a vasútállomás. Beni és én az egyik irányt javasoljuk, de a többieket megzavarja, hogy több folyó van, és pont az ellenkezőjét állítják. Szásával fogadok egy fagyiban, hogy melyik irány a helyes. Végül elindulunk az általuk javasolt irányba, és néha kérdezünk. Észre sem veszik, hogy az útbaigazítások eredményeképpen kétszer jobbra fordulunk 90 fokot, tehát összességében teljesen visszafordulunk, azaz a Beni és általam javasolt irányba megyünk. Ezen elmegy egy darabig a vita, mindannyian tartjuk magunkat az igazunkhoz, de mire a vasútállomásra érünk, kapok egy fagyit Szásától. Nem ismeri be, hogy nem volt igaza, a fagyit „csak úgy, ajándékba” kapom. Aranyos fiú. :)
A vonaton hazafelé szóláncot játszunk oroszul. A vicces az egészben az, hogy Rosa a maga legkisebb orosz szókincsével simán a legjobb, az oroszoknak pedig néha nem akar eszükbe jutni egy szó sem az adott betűvel. A legnehezebbnek az a-val kezdődő szavak bizonyulnak, ez kerül elő legtöbbször. Na és a melléknevek is rosszak, mert j-re végződnek, j-vel viszont nem kezdődik orosz szó, csak az idegen szavak, mint a joghurt vagy a jód. Itthon meg is néztem a nagyszótárban, egy féloldalnyi szó sincs j-vel.
Hazaérek 9 körül, a vállaim leégve, koszos és fáradt vagyok. Az egész túra egy jó kis eltévedős geocaching-re emlékeztet, amikor a legegyszerűbb terepen is eltévedünk valamiért. Pedig most nem volt GPS-ünk, hogy eltévedjünk, mégis sikerült párszor. Amúgy megkérdeztem amerikai barátunkat, Benit, hogy ismeri-e a geocaching-et, de nem hallott róla soha. Igaz, nincs is GPS-e. San Francisco szerinte kicsi város, ahol leginkább gyalog közlekedik, és nagyon ritkán használja az autót. Fura ez a fiú, minden amerikaiakra vonatkozó előítéletemre rácáfol.
Holnap, azaz vasárnap az orosz hadiflotta napja, parádé és nagy banzáj lesz Szentpéterváron.

1 komment

Címkék: utazás orosz oroszország szentpétervár sablino

Vega kaja, angol pub

2008.07.26. 20:16 Petyerburg

Végre hétvége! A pénteki órák után öten elmentünk egy közeli vegetáriánus étterembe. Bár csak egy vegetáriánus van köztünk, valaki kitalálta, hogy ez a hely mennyire jó. Tényleg jó, közel van az étteremhez, gyors a kiszolgálás, és 169 rubelért maxi menüt kaptam, amiben volt egy nagy adag káposztasaláta (persze kaporral...), leves, egy édes ital (kompótnak hívták, én inkább kompótlének nevezném), és valami "Muszaka" névvel fémjelzett dolog, amiben azonban nem volt hús, mint az igazi muszakában, hanem gyakorlatilag rakott zöldség volt krumpli alappal, bőven sajttal a tetején. Nekem nagyon ízlett!

Innen aztán szétszéledtünk, mi Benivel elmentünk a Mihály kertbe, ami a Péter-Pál erődtől északra helyezkedik el, és nem az a tökéletesen megalkotott park, hanem élet van benne, olyan kicsit, mint a vidámpark: gyerekjátékokat és léggömböt árulnak, meg ilyesmi.

Van benne egy épület, amit Planetáriumnak hívnak, bementünk. Volt egy vetítőterem bent (nem vártuk meg a következő vetítést), egy céllövölde, egy fotókiállítás szerű dolog és egy szuvenírárus. A fotókiállítás nagyon érdekes volt, az egyik falon írógéptől kezdve a villanykörte ábrázolásáig minden volt, a szemközti falon leginkább természetfotók. Az egész hely pedig elég elhagyatott, bementünk és senki nem kérdezte, mit keresünk.

Továbbmentünk, egy szép étterem mellett elhaladva az állatkerthez jutottunk. Kívülről bekukucskáltunk, láttunk néhány Kínában honos macskafajtát és nagyon kicsi, édes majmokat. Sok jót nem hallottunk az itteni állatkertről, nem túl nagy és gazdag, de hát valószínűleg télen elég nehéz ezen az éghajlaton különleges állatokat tartani.

Ezután (a Péter-Pál erődön keresztül) hazamentünk, mert este búcsúestét tartottunk néhány osztálytársunknak, akik szombaton hazamennek. Ők az Oxfordra járnak, ezért egy angol pub-ba mentünk, ami nagyon hangulatos volt, bár személy szerint egy orosz hangulatúnak jobban örültem volna, de hát nem akartam kötözködni. A hely neve Dickens, nagyon nagy, van sok asztal kint és bent is. A pub benti részében már jó volt a hangulat, néhányan táncoltak is, mikor eljöttünk.

Beszélgettünk kb. másfél órát, de mindenki időben haza akart menni, meg hát a közlekedés is nehézkes éjfél után, mivel a hidakat felnyitják, tehát ha másik szigeten laksz, nem tudsz hazasétálni, sem taxit hívni, ennek megfelelően a marsrutka sem jár már és a metrót is leállítják kb. fél egykor, pedig annak nem okozna gondot, hogy felnyitják a hidakat, hogy a hajók áthaladhassanak. Elég logikátlan megoldás.

Szólj hozzá!

Címkék: utazás oroszország állatkert szentpétervár péter pál erőd

Turistáskodás minden mennyiségben (július 24.)

2008.07.25. 15:49 Petyerburg

Óra után Rosa és Beni társaságában elfogyasztottam egy gyors ebédet (részemről lazacos-sajtos palacsintát, tejföllel), aztán találkoztunk Olgával, aki ismét érdekes helyeket mutatott.

De közben még kaptam egy sms-t Atitól, hogy ÖTÖSre záróvizsgázott, mivel nem volt jobb jegy! Innentől kezdve nekem már minden jó volt, így fülig érő szájjal közlekedtem :D
 
Olgával volt természetesen a kislánya, Szvéta, aki ez alkalommal elég rosszul viselkedett, valamint egy angoltanárnő barátnője, Júlia, illetve egy finn fiú, aki nem tudjuk, hogy került a képbe. Ez a kis csapat (balról jobbra a finn srác, Benny, Szvétocska, Olga és én):
 
 
Bementünk a Juszupovszkij palotába, bár ismét nem volt egyszerű, de nem részletezem. A palota gyönyörű, valóban nem hordták szét a kincseit, nagyrészt megőrizte gazdagságát és épségét. Belül számos 18-19. századi műves bútor, tapéta, padló, festmény, csillár található. Számos étkezőszoba, bálterem, sőt, a palota saját – igencsak fényűző, mindenütt aranyozott – házi színháza is épen megtekinthető.
 
 
Ebben az épületben – a pincéjében – ölték meg Raszputyint. Helyesebben itt csak meglőtték, de mivel nem halt meg, végül vízbe fojtották. De jelenleg ez a kiállítás zárva volt. Nem túl nagy baj.
 
Innen a Szent Izsák székesegyházhoz mentünk, mivel a többiek enni akartak valamit, de mi már ebédeltünk, csak Beni és én mentünk fel a toronyba. Bár a sor nem volt rövid, simán elfogadták az orosz diákigazolványunkat, így 30 rubel a torony (egyébként a diák 170 rubel, a felnőtt jegy pedig talán 300). Komolyan mondom, aki hosszabb időre turistának jön Szentpétervárra, iratkozzon be legalább egy hétre a Szentpétervári Állami Egyetem oroszkurzusaira, 3300 rubel, de gyorsan megtérül. (Még akkor is, ha az órákon nem jelenik meg soha :))
 
Ki akartuk használni, hogy jó az idő, és látunk valamit a panorámából. Nos, a panoráma nem rossz, de nem is felejthetetlen. Az északi irány oké, látható a Vasziljevszkij sziget egy része, illetve a Péter-Pál erőd is a távolban.
 
 
 
Most ebbe a templomba nem mentünk be, hanem egy másik, kisebbe: Szent Mihály (Nyikolszkij) templom a neve, kicsi, de gyönyörű: fehér falak, tiszta arany kupolákkal. Előtte egy harangtorony és egy kisebb parkban egy oszlop, ami a tengeren elhunyt hajósoknak állít emléket, és óorosz nyelven ez áll rajta: „Nincs nagyobb szeretet, mint a saját életedet adni egy barátodéért” – valamint életüket vesztett kapitányok nevei.
 
A templom, Szent Mihályról elnevezve, a védőszenten keresztül maga is kötődik a tengerészekhez, akik veszélyes kihajózások előtt ide jönnek védelmet kérni. Ez a templom nem múzeum, hanem templomként működik, igazi papokkal és hívőkkel!
 
Ahogy Olga fogalmaz, ez a templom nem arra épült, hogy az ember kicsinységét érzékeltesse, amely szerinte abban nyilvánul meg, hogy az épület bár díszes, de a mennyezete – a szokásossal ellentétben – nagyon alacsonyan van, ezért az egész hely valahogy otthonos, barátságosabb lesz.
 
Egyébként útbaesett egy érdekes, régi tűzoltó laktanya és tűzoltó torony is a Szadovaja utcán, ahonnan régebben a tűzoltók figyelték, hogy nincs-e füst valahol a városban. Jelenleg is a toronyból figyeli egy tűzoltóruhába öltöztetett baba a várost.
 
Egy kicsit megpihentünk a templomkertben, majd elköszöntünk Olgáéktól, hogy találkozzunk pár osztálytárssal: Lotte, Marco, Rosa és egy új, német jogász lány jött. Egy üzbég étterembe mentünk, amit egyikőjük útikönyve ajánlott. Kicsike, hangulatos hely volt, 100 rubelért kaptunk egy boxot (!), mert amúgy csak négyszemélyes asztalok voltak. A pincérnő elég türelmes volt, de kellett is, mert csak oroszul beszélt. Végül nagyon finom leveseket, húsokat és salátákat kaptunk, mindenki elégedett volt az étellel. Az árak sem vészesek, bár fura, hogy a boxért külön fizetni kell.

Szólj hozzá!

Címkék: utazás orosz oroszország szentpétervár raszputyin szent mihály templom juszupovszkij palota szent izsák székesegyház

27. szülinap

2008.07.25. 15:36 Petyerburg

Oroszóra után Benivel elmentünk ebédelni a tegnapi önkiszolgáló étterembe, nagyon szép napsütéses idő volt, ki lehetett ülni a teraszra. Megbeszéltük, hogy ebéd után hazamegyünk és azután hétkor találkozunk az Amazon nevű bárban, ami közel van a házhoz, ahol lakom. Utána innen megyünk a 183-as (mindenhova jó csodajárat) marsrutkával a Lenexpo nevű helyre, ahol a Gogol Bordello koncert lesz. Elvileg hétkor kezdődik, de mivel két előzenekar lesz, amikre nem vagyunk kíváncsiak, elég lesz nyolc körül buszra szállnunk.

Így is lett, itthon éppen belefért egy blog és e-mail ügyintézés, tusolás és gyors vacsora (nagyon finom paradicsomos-zöldséges rizs egytálétel). Az e-mail váltás Annával ment, akivel Novgorodban találkoztam, és aki nagyon lelkes leveleket ír arról, hogy milyen ötletei vannak a hétvége eltöltésére, milyen helyeket ajánl. Kicsit talán túl sok opciót talált ki, egyelőre döntésképtelenek vagyunk.
 
Ahogy átsétáltam a hídon, hogy a bárhoz érjek, olyan gyönyörű, külön szülinapra rendelt napsütés volt, hogy igencsak kedvem volt sétálni egyet. Az Amazon bár nagyon konszolidált volt (még bankkártyát is elfogadnak – ez errefelé ritka!), e korai órán kevesen voltak, mégis lassú volt a kiszolgálás.
 
A Lenexpo nevű hely a Vasziljevszkij sziget délnyugati csücskén, gyakorlatilag a tengerparton található, elég nagy területen fekvő komplexum. Korábban hajókikötőként, vagy egyenesen hajógyárként/szervizként használhatták, mert több nagy raktárépület, kikötő, yachtok, sőt egy partra vetett tengeralattjáró is az utunkba akadt.
 
 
Magát a koncertet – kissé túlzó módon – Afisa fesztiválnak nevezték, és karszalagot adtak! Az első meglepetés után jött a következő, a hely teljesen tiszta, konszolidált, európai színvonalú, óriási projektorok, kivetítők, fények, hangtechnika, minden nagyon rendben volt. Eltekintve persze a büféktől, mindkettőnél kilométernyi sor kígyózott. A koncert maga egy raktárszerű dobozépületben volt, de ki lehetett menni a partra, ahol a hajók és egy büfé, illetve ülőhelyek (a műanyag székeken túl babzsák-fotelek) mellett egy DJ kevert oda nem illő zenét. Készítettünk egy-két fotót, és elmerengtünk, hogy a zene uniformizálja az embereket világszerte. Az itteni nők 80%-ban nem úgy öltözködtek, mint az átlag orosz nő az utcán (aki egyébként minden esetben kikent-kifent, időjárástól függően minit és mély dekoltázsú topot/blúzt hord, neccharisnyát vagy azt sem, irtó magas sarkú cipőt vagy szandált, kifestett, ápolt körmök, erősen festett arc), hanem úgy, mint a fesztiválokon a csajok: vagányan, eredetien, de nem tízcentis sarkakon.
 
A tömeg beözönlött a terembe, ahogy Gogol Bordello a húrok közé csapott. Szerencsére elég nagy volt a hely a közönség méretéhez képest, így kényelmes volt. Nagyon nagy hangulatot csináltak, főleg a hegedűs tetszett. Kicsit az volt az érzésed, hogy íme, egy orosz (valójában ukrán), aki megtanulta Amerikát (hiszen ott él). Még viccelt is: „ja nyemnóska gavarjú pa-russzki” (kicsit beszélek oroszul). Persze tökéletesen beszél oroszul, és akcentussal angolul (de az akcentus szerintem szándékos).
 
Nemcsak zenét, hanem show-t csináltak. A számok elnyújtva, a hatás fokozása. A színpadi mozgás, a kivetítők és a két táncos csaj tökéletes összhangot alkotott a zenekarral. A frontember persze teljesen őrült, a gitárjára ez volt írva: „drum machines have no soul” (a dobgépeknek nincs lelke). Ahogy néha az egész zenekar (frontember, táncos lányok, basszus, harmonika, hegedű) egy emberként a színpad legelejére lépett, megőrült a tömeg, de tényleg ki volt találva a hangzás, és a látvány/mozgás is.
 
 
Néha inget, törölközőt, dobverőt a tömegbe dobtak, ezeket a végén a közönség széttépkedte kis darabokra, hogy mindenkinek jusson a relikviából. Ez azért kissé vicces túlzás.
 
Érdekes volt, hogy a végén a tömeg egy emberként kiabálta (vastaps mellett/helyett?), hogy „Szpa-szí-ba! Szpa-szí-ba!” (Köszönjük! Köszönjük!)
Egy gyévuska még a hazafelé tartó buszon is ezt kiabálta :)
 
Hazafelé még átszálltam egy marsrutkára, ahol egy lány kitalálta, hogy rossz irányba szállt fel, és a sofőr nemcsak elmagyarázta neki, hogy miként jut el a kívánt helyre és hol szálljon fel a másik irányba a buszra, de még rászólt, hogy vegye vissza a már kifizetett 24 rubelt! Ez kisebbfajta sokként ért engem.
 
Hazaérve rádöbbentem, hogy jó a fehér éjszaka, de valószínűleg a sötét éjjelnek is vannak előnyei. Már majdnem sötétek az éjszakák egy-két órára, és a kivilágított paloták a Palota rakparton, az Auróra, valamint a házunk előtti híd, a nyugati irányba pedig az (éjfél utáni) „naplemente” elég jól mutatott ahhoz, hogy minden fáradtságom ellenére egy-két fotót készítettem.
 
 
 
 
Közben sokan felhívtak vagy sms-t írtak, köszi mindenkinek a szülinapi köszöntést! Hamarosan otthon is megünnepeljük! Már csak 10 bejegyzést kell elolvasni!

Szólj hozzá!

Címkék: utazás orosz gogol bordello oroszország szentpétervár auróra

Anna Ahmatova és sikertelen próbálkozás a Juszupovszkij palotában

2008.07.23. 15:34 Petyerburg

Egyre kevesebben vagyunk az oroszórákon, ez tetszik, és a nyelvismeret szintje is kb. kiegyenlített a csoporton belül. A nyelvtan nehéz, viszont a szövegekben nagyon sok az idegen, új szó, a szinonimák, amiknek szerintem még nem jött el az ideje az én szintemen. De a tanárnő nagyon jól magyaráz, hogy könnyebben megjegyezzük a szavakat, megmutatja, a szótő honnan ered, és példákat ad. Persze van olyan, hogy egyedül én tudom egy szó jelentését: tipikusan ilyen volt ma a „nyefty” – (kő)olaj :)

A szünetben telefonon beszéltem egy kollégámmal, és így sikerült az első magyar ismerőst összeszedni a Szentpétervári Állami Egyetemen. Ugyanis Barbara meghallotta, hogy magyarul telefonálok, és megvárta, míg befejezem, hogy bemutatkozzunk. Aranyos volt, most három hete van itt, és kb. velem egyszerre megy haza, tán pár nappal korábban. Azt mondta, hogy szerinte már találkoztunk és köszöntünk egymásnak, de oroszul, így nem derült ki, hogy mindketten ugyanazt az édes otthont cseréltük el a nagy Oroszországra egy hónapra.
 
Az oroszra visszatérve viszont úgy érzem, az olvasás egyre rosszabbul megy, egyedül a szövegértésben vagyok magabiztos, meg ha másik külföldi diákkal kell oroszul beszélnem, aki még annyira sem tud, mint én. Most így is volt, ebédelni hatan mentünk. Itt van például Adam San Francisco-ból, aki csak egy éve tanul még, és ugyebár angol az anyanyelve, de kizárólag oroszul hajlandó beszélni, legfeljebb egy-egy bonyolultabb szót mond angolul. Le a kalappal.
 
Vagy egy másik érdekes alak, aki francia, de az ő kiejtésén valahogy nem hallani – pszichológusként végzett és lelkisegély szolgálatnál dolgozik/dolgozott a Kaukázusban valahol, ezért döntött úgy, hogy megtanul oroszul. Február óta itt van, és nagyon jól beszéli a nyelvet, bár saját bevallása szerint nyelvtani hibákkal, persze ezt én nem fogom soha észrevenni.
 
Az önkiszolgáló étteremben az 5-6 linii és a Balsój proszpekt (Nagy sugárút) sarkán elég finom kaját adtak elfogadható áron, bár nem gigantikus adagot.
 
Ebéd után négyen csajok elsétáltunk a Juszupovszkij palotát megnézni, mert sokan ajánlották. Ott viszont nem engedtek be az orosz diákigazolvánnyal kedvezményes áron, mivel nem vagyunk orosz állampolgárok – orosz útlevelet követeltek, ami nevetséges! Mivel így 380 rubelt (kb. 2500 Ft) kértek volna a belépőért, inkább ejtettük a témát, ennyiért öt másik ugyanilyen szép, vagy még szebb palotát is megnézhetünk. Elég bunkók voltak mindenesetre, ez volt az első igazán komoly negatív élményem, szívesen elküldtem volna őket melegebb éghajlatra, nem a 380 rubel, hanem az elbánás miatt. Na majd legközelebb viszek egy orosz ismerőst, aki megveszi a jegyeket.
 
Úgyhogy helyette elmentünk az Anna Ahmatova múzeumba, közben (kívülről) megnéztük a Seremetyev palotát, ami valóban gyönyörű!
 
 
Itt zenetörténeti múzeum működik, ami hétfőn-kedden zárva, viszont az őr rendes volt, mert eligazított minket, hogy miképpen jutunk el az Ahmatova múzeumba, átvágva egy belső udvaron, megkerülve az épületet. Be is jutottunk egy szép kis belső udvarba, gondozott fű, százéves fák, árnyas pihenőhelyek. A kertben egy galéria, és kültéri fotókiállítás is működött, ahol elég jó képeket találtunk.
 
Ez a múzeum speckó ingyen volt orosz diákkal, kivéve, ha kértél magnós idegenvezetést. Inkább elolvastam, ami érdekelt, azon kevés múzeumok közé tartozik ez ugyanis, ahol angol nyelvű magyarázatok, feliratok is vannak.
 
Anna Ahmatova orosz költőnő volt a 20. század első felében élt. Versei – amennyi a múzeumban olvasható volt – vallásos vagy szerelmes témájúak voltak. Életében volt tragédia (fiát letartóztatták), szerelmi háromszög, féltékenység, cenzúra, kirekesztettség és végül rehabilitáció. A lakás nagy, de nem túl gazdag, szegényes századeleji berendezéssel, mégis hangulatos. Az anyagok angolul vannak, hosszúak, de nem túl jól megírtak, vagyis önmagukban jók, de nem strukturáltak, nincsenek felfűzve a költőnő életének fonalára. Úgy látszik ezt az infóválogatást és –átadást még tanulniuk kell errefelé. Vagy pedig evidens, hogy mindenki mindent tud Puskinról és Ahmatováról. Lehetséges. Aki mégsem, az a fenti linkre, és/vagy ide kattintson.

Szólj hozzá!

Címkék: utazás orosz oroszország szentpétervár anna ahmatova szentpétervári állami egyetem seremetyev palota juszupovszkij palota

Puskin múzeum

2008.07.22. 19:18 Petyerburg

A július 22-e utáni első vasárnap Szentpéterváron a Tengerészet (háborús tengeri flotta) napja (gyeny vojennomoszkovo flota). Elkezdtek kirajzani a hadihajók és tengeralattjárók a Névára. Meglehetősen félelmetes.

Ma elmondta a tanárnőm, hogy miután elolvastuk a babonákról szóló szöveget (amikből egyébként nagyon-nagyon sok Magyarországon is él), otthon vacsoránál leesett két villa, és még aznap két nőnemű vendége érkezett. Ilyen az élet, szerintem csak hinni kell benne, és teljesül.

Hétfőn suli után a Puskin-ház múzeumba mentünk Orianne-vel és Teodórával. Maga a ház gyönyörű, a Mojka mellett található, a július 9-i bejegyzésben látható róla kép. Nagyon rendbe van hozva kívül-belül, belül a korabeli bútorok és a költő és családja személyes használhati tárgyai közül néhány.

Bejutni nem volt egyszerű, mert azt mondták, hogy előre be kell jelentkezni, vagy kétszáz rubel még orosz diákkal is, és kötelező az magnós idegenvezetés. Ezen elgondolkodtunk, hogy elég sok, még Peterhof is olcsóbb volt, és öt perc elteltével újra megpróbálkoztunk, hogy mi mégsem szeretnénk bejelentkezni, hanem inkább most bemennénk. Ekkorra az ár lement 10 rubelre, plusz 100 rubel idegenvezetés. Így 110-ért már úgy éreztük, szinte ingyen van, és bementünk.

Mint mondtam a ház, a berendezés nagyon szép, a vezetést gyönyörű angolsággal mondta fel egy úriember. Az egyetlen - de elég komoly - negatívum az volt, hogy Puskin életéről, munkásságáról, műveiről alig tudtunk meg valamit, mert végig csak a haláláról beszéltek. Tény, hogy ebben a házban hunyt el a művész 1837 januárjában, miután párbajra hívta d'Anthes grófot, valami szerelmi háromszög (féltékenység) és rosszhírkeltés miatt. Ha jól sejtem a párbaj szabályait, akkor d'Anthes korábban lőtt, mint ahogy szabályos lett volna, de mindez lényegtelen. A magnóból végig síri hangon, mintha a halotti búcsúbeszédet hallgattam volna. Kicsit lehangoló.

Azért annyit megosztok az Olvasóval, hogy Puskin 1799-ben született Moszkvában, de több évig élt Szentpéterváron. Ebben a házban 1836 őszétől haláláig lakott feleségével, Nataljával, négy kicsi gyermekükkel és felesége két (csúnyácska) testvérével, akik férjet keresni költöztek ebbe a városba.

Puskinnak voltak pénzügyi gondjai, elég sok adóssága, de ez nem látszik a házon. Gyönyörű bútorok, festmények, tágas, világos szobák, 4500 kötetes könyvtár a dolgozószobában.

A múzeumot összességében ajánlom, de csak utána (előre) olvasással, és utána a közeli cirkuszba váltsunk jegyet, lehetőség szerint.

Mi nem mentünk a cirkuszba, viszont jegyet váltottunk. Orianne a vasárnapi Hattyúk tavára vett jegyet a Marinszkij színházba, ami talán a leghíresebb Szentpéterváron (meg a világon is híres). Egyelőre én megvettem a Gogol Bordello jegyet szerdára, mert már közel van.

Utána átsétáltunk a Mihajlovszki kerten és eljutottunk a Nyári kertbe, ahol leültünk és Orianne házi feladatot, én meg blogot írtam. Orianne egyébként el van keseredve, mert a házi nénije nem túl jó fej, rasszista és ha fél nyolc után megy haza, akkor nem kap vacsorát, vagy csak valami rossz kaját, a reggeli porból készülő műkaja (mondjuk a reggeli nálunk sem túl változatos), és ha este menne valahova, nem kap kulcsot és tízig (?) haza kell érnie. Borisz valamiért nem segít neki, hogy elköltözzön más családba. Nade ez a csaj művész, lehet, hogy kicsit túloz.

Nyolc körül kezdett hideg lenni és látszott, hogy esni fog, úgyhogy hazaindultunk. Mint sokszor, most is megkérdeztek tőlem valamit az utcán, hogy merre van. Most először értettem a kérdést, sőt válaszolni is tudtam, mivel az Aurórát kereste a lány,ami pont ott van, ahol lakom. Kicsit zavarban volt, mert mint említettem több hadihajó van már a Néván, így nem tudta, melyik, hol van a híres Auróra cirkáló. Nos, útbaigazítottam valakit oroszul. 

2 komment

Címkék: utazás orosz gogol bordello oroszország szentpétervár auróra puskin puskin múzeum tengerészet napja

Novgorod

2008.07.21. 20:12 Petyerburg

Írtam már, hogy egyik reggel a mikrobuszunkat a Petrogradszkaja metróállomás közelében a kereszteződésben megállította egy rendőr közúti ellenőrzésre? Ez nekem furcsa volt, Budapesten még sosem tapasztaltam, hogy megállította a BKV buszt a rendőr. Úgy tűnt, a helyieknek ez normális, a sofőr leállítja a motort, előkaparja a papírokat, és öt perc múlva továbbmegyünk.

Másik érdekes orosz szokás a dicséret. Tanultuk az egyik órán a dicsérni („hvalíty”) igét, és nagyon fura volt, mikor a tanár azt mondta, hogy most két percig dicsérnünk kell egymást, például így, hogy „Kátya, te gyönyörű vagy! Kátya, te milyen ügyes vagy! Minden munkát tökéletesen elvégzel! Arany kezeid vannak! Milyen szerencsés vagyok, hogy ismerhetlek! Milyen okos vagy!” satöbbi. De ha valaki csak ennyit mondott, akkor az jó, de kicsit kevés („harasó, nu csut-csut mála”). Összenéztünk, hogy ez a tanár nem teljesen oké, hogy milyen feladatot ad, és egy fél oldalon keresztül voltak példák írva, hogy egy feleség miként dicséri a férjét.
 
Na de azóta figyelek. A háziasszonyom megkér néha, hogy vigyem fel az emeletre a vacsorát az édesanyjának. Ezt szívesen meg is teszem, nem nagy fáradság, és az öregasszony kedves, bár nem túl kommunikatív. Azonban minden ilyen alkalommal, amikor viszem neki a vacsorát, elmondja: „Tij takaja úmnyica! Tij kak harasó! Tij vszegdá zányimajesszja!” stb. Azaz: „Te olyan ügyes vagy! Annyira jó vagy! Nagyon jó ember vagy! Mindig dolgozol! Aki sokat dolgozik, az jó ember!” meg ilyenek. Győzök elmenekülni, nekem ez nagyon szokatlan.
 
Mástól is kérdeztem és úgy látszik, ez Oroszországban normális. Ha valaki segít bármiben a háziasszonyának, nagy eséllyel hasonló szavakat kap vissza, mint amit az imént felsoroltam. Furcsa, nekem kicsit kellemetlen is.
 
Nade elkalandoztam, térjünk a tárgyra: Novgorod. Szörnyen esős napra ébredtem vasárnap. Nem kértem reggelit – a háziasszonyom még nálam is jobban utál korán kelni – hanem volt egy kis elemózsiám az útra. Tíz megállót kellett mennem a metróval, de lévén vasárnap reggel és nagyon kevés utas, félóra alatt megtettem ezt a távot, így olyan hamar odaértem, hogy még a busz sem volt ott, csak pár lelkes kínai résztvevő. Áthaladtam az (állítólag) legszebb, Avtovo nevű metrómegállón, de éppen felújítás alatt van (mint a legszebb helyek többsége – pl. Ermitázs – jelenleg Szentpéterváron), de azért látszott, hogy tényleg monumentális és igen díszes, pl. óriási, súlyos csillárok lógnak a sínek felett mindkét oldalon.
 
A buszon egy orosz lány, Anna mellé ültem, akit nem ismertem korábbról. Menedzsment szakos hallgató, elég jó fej volt, néha fordított nekem. Tanult már egy félévet Párizsban, de most újra pályázik külföldre. A szentpétervári kurzusai is (részben?) angolul folynak, úgyhogy az angol hatékonyabb nyelvnek bizonyult az orosznál kettőnk kommunikációjában.
 
Az úton végig dumált az idegenvezető a mikrofonba: igen gyors – bár szép – orosz nyelven, nem éppen a leghétköznapibb szavakkal. Ha nagyon koncentráltam, akkor értettem, de mindenki aludni próbált, így én is inkább az alvásra koncentráltam, úgyhogy inkább zavaró volt a sok érthetetlen szöveg. Egy biztos, nagy tárgyi tudású idegenvezetőnk volt, aki azonban nem vette figyelembe, hogy a csapat 80%-a külföldi diák, akik „az orosz mint idegen nyelv” kurzusra érkeztek Szentpétervárra. Így inkább Annára hagyatkoztam.
 
(Velíkij) Novgorod ((nagy) „új város”) 190 kilométerre található Szentpétervártól, dél-délkeleti irányban. A tengertől is távolabb, talán ezért, hogy ott nem zuhogott az eső, hanem csak néha szemerkélt, és az ég erősen felhős volt végig.
 
Novgorod települése ősi, története egy évezredre nyúlik vissza. Bizonyos szempontból Szentpétervár elődjének tekintik, mivel a régió fővárosa volt egészen addig, míg Szentpétervár át nem vette ezt a szerepet. Fontossága onnan eredt, hogy számos észak-déli kereskedelmi útvonal érintette területét, így a kereskedelem és a kereskedők központjává vált. (Vezetőnk elmondta, hogy mi mindent lehetett itt adni-venni, és a felsorolásban benne volt, hogy mindig lehetett magyar borokat is találni Novgorod piacain.) A kereskedelemnek, helyesebben az itt élő kereskedőknek köszönhető az is, hogy Novgorod a templomok városa lett.
 
A kereskedők két okból építettek templomokat ezen a területen.
1. Majd’ ezer évvel ezelőtt az építkezés fő anyaga – a legolcsóbban elérhető anyag – a fa volt, majd néhány száz év elteltével a kő. (Meg kell említenem, hogy az út során gyönyörű, érintetlen nyír-és fenyőerdőkön haladtunk keresztül.) Mivel a kereskedők féltették áruikat a tűztől, olyan helyen akarták tárolni, ahol biztosan nem üt ki tűz. Úgy gondolták, hogy a templomot – még ha fából készül is – a jóisten megvédi a tűzvésztől. Ezért a templom első szintjét raktárnak használták áruik számára.
 
2. A második ok nyilvánvaló. Hálából a gazdagságukért, illetve a még további meggazdagodás reményében emeltek házat az Istennek.
 
A végeredmény lenyűgöző: 600 - 1000 évvel ezelőtt épült, nagyon kicsi, aprócska templomok sorakoznak a város központjában igen-igen közel, csupán néhány méterre egymástól, melyik jobb, melyik rosszabb állapotban, de hasonló, kupolás stílusban. Novgorodra eredetileg az egy kupolás templomok voltak jellemzők, később vették át a moszkvai, ötkupolás megoldást, ahol a fő, központi (néha arannyal bevont) kupola Jézus Krisztust, a másik négy az evangélistákat szimbolizálta. A török templomokkal ellentétben itt a tetőnek nincs vízszintes felülete, mindenhol lejt, mivel az igen-igen esős időjárás miatt fontos volt, hogy gyorsan lefolyjon a víz és ne menjen tönkre a tető. (Szása elmondása szerint Szentpéterváron az esős napok száma éves szinten kétszáz, gondolom Novgorod is közel hasonló értékkel „büszkélkedhet”.) A kedvenceim az egyedülálló, elhagyatottnak tűnő templomok voltak:
 
 
 
A templomok aprócskák (összesen 20-25 ember befogadására épültek), barátságosak, a fű zöld (ennyi esőtől!), a levegő harapnivalóan friss a nagyváros után. A legtöbb templomba nem lehet bemenni, de nem is ez a lényeg, hanem az, hogy körbenézel, és minden irányba, egymástól öt-tíz méterre ezeket az apró, kupolás, ezeréves építményeket látod! Azt hiszem, egy nem vallásos embert is megérint, a hívők pedig bizonyosan áhítattal érkeznek ebbe a városba.
 
 
 
Amennyiben be lehet menni, a templomok belső teréből alig-alig maradt meg valami, esetleg néhány ikon halovány, rekonstrukció alatt lévő töredéke.
 
Kivétel ez alól a Szent Zsófia (Szófia) székesegyház, ami a novgorodi Kreml(in) területén belül található. Itt található egy csodatévő Mária ikon, és számos egyéb, több száz éves ikon. Alapvetően belülről nagyon díszes, tömjénillatú, sötét templom.
 
 
A Kremlin várat, erődöt jelent, és alapvetően háborús, védelmi célokat szolgált. A védőfal egyik oldala hasonlít a moszkvai Kreml-re, mivel ezt is olasz mesterek tervezték. Eredetileg fából épült ez is, majd később átépítették. A körülötte lévő várárokban nem volt víz egyrészt a szúnyogok megelőzése céljából, másrészt azért, mert lassan alámosta volna a várfal alapozását. A bástyák különböző időpontokban épültek illetve épültek újra, ez látszik is. Sajnos folyton sietni kellett (ez a baj a szervezett utakkal), de összességében azért elmondhatom, hogy a vár szép, belül régi épületek, feltárások és szobrok, öreg fák találhatóak, hangulatos.
 
 
Ha a másik oldalán megyünk ki, egy nagy folyón átívelő hidat, plázst, a folyó túloldalán pedig a számos templomot látjuk.
 
Megnéztünk még egyéb, a városon kívül lévő kisebb templomokat (valójában ezeket nem „cerkof” hanem „hram” névvel illetik, nem teljesen értem a különbséget, valószínűleg a „hram” kisebb) is, aztán még volt tíz percünk szuvenírt vásárolni és jöttünk haza. A főtéren, a Kremlin közelében lévő bazársor elég rendezett, tiszta volt, a szokásos dolgokkal (pl. matrjóska baba), de kicsit mégis emlékezetett erdélyi társaira, mivel sok-sok fából készített/faragott tárgy (fakanalak, bögrék), gyékényből szőtt dolgok, valamint népi vagy vallásos motívumokkal ellátott fém (ezüst, réz) és kerámia medálok meg egyebek is kaphatóak itt.
 
Este hatkor indultunk Novgorodból, és elvileg három óra alatt simán megtehető az út, de Szentpétervár előtt elkezdődött a forgalmi dugó, így kb. tízkor értünk a város déli részén található metrómegállóhoz. Onnan viszont már repített az ágyikóm felé az óriási, sok-sok kocsiból álló, de ezúttal üres és gyors orosz metró.

3 komment

Címkék: utazás orosz oroszország szentpétervár szentpétervári állami egyetem novgorod velikij novgorod

Petrogradszkaja és Tengerészeti Múzeum

2008.07.19. 20:17 Petyerburg

Ma végre egy kicsit kipihentem magam, délig aludtam. Reggeliztem - valami lecsószerű dolgot - és elindultam várost nézni.

Terveim között szerepelt, hogy bemegyek az Auróra múzeumába, mert csak négyig van nyitva és akkor sosem érek még haza, de valami extra ok miatt jövő hét végéig zárva van (azt hiszem valami léket javítanak, ilyesmit írt a helyi Metró).

A következő célpont Nagy Péter kunyhója, helyesebben Péter első (fa)háza volt a település területén. Ez az épület mindössze három év alatt épült fel 1703-ban. Összesen három szobából (dolgozószoba, étkező és ...) és egy előtérből áll az épület, fenyőfából építették, Nagy Péter kérésének megfelelően az Amszterdamban tipikus épületek mintájára. Ez a faház volt az első épület a mai Szentpétervár területén. Péter hat évig élt itt, miközben ellenőrizte a város/erőd építésének munkálatait (a kunyhó nagyon közel van az erődhöz). A házban Péter néhány személyes tárgya is megtalálható.

Érdekesség, hogy Nagy Katalin cárnő - aki buzgón ápolta Péter emlékét - téglafalat emeltetett a faház köré. Ennek megfelelően ma a múzeum egy téglaépület, amin belül van egy faházikó. A faházikóba nem lehet bemenni, csak az ablakokon bekukucskálni. A múzeumban megtekinthető még egy (vitorlás) csónak, amit állítólag Péter épített, valamint az Északi Háború történetét bemutató metszetek, térképek, festmények, az erőd építésének idejéből való tervrajzok is, amik nekem nagyon tetszettek. Összességében ez egy kellemes hangulatú kis múzeum, tényleg visszakerülsz a háromszáz évvel ezelőtti világba. A ház körül van egy kis park is, Péter szobrával, de nem túlzottan mesterséges, nagyon is barátságos kis kert.

A következő látnivaló egy kis kápolna volt, ami a város háromszázadik "születésnapjára" épült, különleges, nagyon kicsi, de van (belülről) benne valami extra.

Innen a Péter-Pál erődbe mentem, ahol már voltam korábban, de akkor nem sikerült bejutni a Péter-Pál székesegyházba, így most azt céloztam meg. Orosz diákkal 80 rubelért kaptam jegyet, egy kombinált jegy pedig (ami az erőd területén lévő összes múzeumba jó) 130 rubelbe került volna, tehát megéri, ha már legalább két helyet meg akarsz nézni, és utóbbi tíz napig érvényes. De úgy gondolom, hogy az itt lévő többi kiállítás (kínzókamrák meg ilyesmi) annyira engem nem érdekel, úgyhogy csak a templomba vettem jegyet. (Mint később rájöttem, azt is kár volt, mert a kijáratnál nem áll őr, nincs forgóajtó sem, és sokan ott mennek be...)

(Ma, 21-én, amikor felteszem ezt az írást, kiderült, hogy Orianne, az egyik svájci diáklány teljesen ingyenesen kapott kombinált jegyet az orosz diákigazolványára. Ki érti ezt?!)

A templomról már írtam, és kívülről gyönyörű, barokk, kecses tornya arannyal van bevonva. Belülről azonban nem nyűgözött annyira le. Persze az oltár óriási és csupa arany, de a falak és oszlopok rózsaszín-zöld színűek, és a templom egy nagy kripta, az összes cár sírja bent látható, fehér márványból. Nagyjából ennyi az egész, nem nagyon van templom érzete az embernek, és elég sokan is voltak bent.

Innen a (Hadi)Tengerészeti Múzeumba mentem. Ez az épület a Sztrelkára néz, igen tekintélyt parancsoló, korábban a Tőzsde működött itt. A hangulata hasonló a Zoológiai Múzeumhoz, az épület maga elég lepukkant (bár klasszisokkal jobb állapotú, mint a szomszédos Zoológiai Múzeumé), de a gyűjtemény tiszteletre méltó és igen gazdag. Hajómodellek és hajózási eszközök illetve fegyverek láthatók itt minden mennyiségben az 1700-as évektől napjainkig. Nekem legjobban persze a régi hajómodellek tetszettek, de azért érdekesek a mai tengeralattjárók is, meg a repülőgép anyahajók is. Persze a kiírások 90%-ban csak oroszul vannak, de ez itt nem annyira zavaró, mert valószínűleg angolul sem értettem volna. Persze azért a Leningrád ostromára vonatkozó részeket vettem.

 

Utána kiültem a Sztrelka földnyelvre, és újra elcsodálkoztam. Aki esküvői fotózásból akar megélni, jöjjön Szentpétervárra, ez egy végtelen piac. Minden hétköznap is rengetegen vannak a város különböző pontjain friss házasok fényképezkedni, de a hétvége hihetetlen! Egy adott pillanatban kilenc(!) menyasszony volt a látókörömben, és akkor még nem néztem le a rakpartra, ahol tudom, hogy mindig sokan vannak, mert tradicionális szerencsét hozó hely a friss házasoknak. Olgától hallottam - aki a Mars mezőn kötött házasságot - , hogy itt, Szentpéterváron hagyománya van annak, hogy az esküvő napján tizenhat különböző helyen kell/lehet fényképezkedni, mert ezek a hagyomány/babona szerint szerencsét hoznak az ifjú házasoknak. Ezek általában parkok vagy szobrok, de nem mindig a legszebb helyek Péterváron, az én megítélésem szerint (pl. a rakpart konkrétan nem szép). És minden hétköznap is rengeteg menyasszonyt látni. Akiket nagyon meg tudok érteni, azok azok, akik Peterhof-ban fényképezkednek, mert az tényleg lenyűgöző hely!

Az oroszok egyébként hihetetlenül babonásak, az itteni oroszórán erről is éppen olvasunk egy szöveget. Számos hiedelmük van a fekete macskától kezdve a bal lábbal felkelésen keresztül egészen odáig, hogy ha evés közben leesik a villa, akkor nemkívánatos nőnemű vendég érkezik aznap. De ezek csak a (nálunk is) ismertebbek, még csomó más van. Például folyamatosan (fényesre) simogatják a szobrokat, csókolgatnak képeket, ami szerintük szerencsét hoz.

Ezután a kedvenc éttermemben ettem egy levest (háromféle gombával, savanyú uborkával, krumplival és tejföllel készül, elég érdekes) és dolgoztam kicsit, majd el akartam menni koncertjegyet venni, de rá kellett döbbennem, hogy nyolc óra elmúlt, úgyhogy a jegypénztár bezárt. Így hát a következő 183-as marsrutkával hazajöttem. 

Holnap Novgorod.

 

Szólj hozzá!

Címkék: nyelvtanulás utazás orosz oroszország szentpétervár auróra tengerészeti múzeum péter pál erőd péter pál székesegyház nagy péter kunyhója

Találkozó Olgával

2008.07.18. 18:54 Petyerburg

Ma elég nehezen keltem fel, majdnem el is késtem a suliból. Az órák továbbra is mókásak, olyan szavakat tanulunk, mint összeveszni, szerelembe esni, szerelmet vallani, kibékülni, és ehhez mindig vicces példák járulnak. Tízen vagyunk a csoportban standardan, ami nagynak számít. Angelika, az osztrák lány ma volt utoljára.

Óra után beszéltem Giorgával, aki szintén haza (helyesebben Horvátországba) utazik a hétvégén, tehát nem látom többet. Találkoztam Rosával is, aki elmondta, hogy ott volt tegnap délután kettőkor, ahol találkoznunk kellett volna Szásával, de végülis a tér másik végében találkoztunk, ezért nem láttuk meg Rosát, ő meg véletlenül rossz számra küldött Beninek sms-t. Sajnáltam, mert Rosa a legjobb fej az ebből a csapatból. Negyven éves állítólag, de nem mondanám meg róla. Jó barna bőrű (spanyol) és alacsony, de nagyon kedves, laza és közvetlen (mint mondtam spanyol).

Rosa elmesélte, hogy tegnap volt a Marinnyevszkij színházban, valami balettet nézett meg három felvonásban, és nem volt rossz. Lehet, hogy valamikor én is elmegyek egy darabra, bár nincs igazán színházba illő ruhám sajnos.

Egyébként Rosa, Lotte, Beni és Marco ezen a hétvégén Moszkvába utaznak, de nem megyek velük, mert ott már eleget voltam. Biztosan kalandos lesz, mert az éjszakai Szentpétervár-Moszkva vonattal mennek, ami tízkor indul. Mondjuk pont jó, hogy négyen vannak, mert így egy fülkében (hálókocsiban) biztonságosan utazhatnak. Hostelben alszanak szombaton, és vasárnap éjjel ismét a vonaton. Biztosan kipihentek lesznek a hétfői órán :)

Hogy el tudjátok képzelni őket, íme a csapat (balról jobbra Marco, Beni, Lotte, Giorgia, Rosa):

Na egyébként óra után találkoztunk Beni egyik helyi ismerősével, Olgával, aki kb. 25 éves, fordító és angoltanár (talán így ismerkedtek össze, mint fordítók, a neten), örök életében Szentpéterváron élt. Jelenleg otthon van a 2 éves kislányával, Szvétával, aki nagyon-nagyon édes! Mivel nyáron nincs tanítás a suliban, ahol tanár, csak némi fordítási munkája van, ezért eléggé unatkozik és szívesen találkozik külföldiekkel. Mondta egyébként, hogy elég gyakori mostanság az olaj- és gázipari szakfordítási munka. Nem vagyok meglepve.

Na a lényeg, hogy Olga nagyon kedves volt, a kislány pedig imádnivaló! (Persze Benedeket nem múlja felül, aki nagyon hiányzik is nekem, mint mindannyian, akiknek írom ezt a naplót.)

Elmondta, hogy éppen a Zoológiai Múzeumból jöttek Szvétával, aki imádja az állatokat. (a Szvéta a Szvetlána név becézése, ami hülyén hangzik, de a jelentése szép: ha jól tudom, akkor fényt, fényeset jelent.) A Kunstkammer előtt találkoztunk, ahol óriási sor állt, mintha el lehetne onnan vinni a kincseket, de az osztálytársaim, akik voltak, azt mondták, nem érdemes megnézni. Na majd látjuk, mennyi időm lesz, mert még annyi mindent nem láttam.

Olgával elmentünk a Nyári Kertbe (Létnyij Szad), ami egy nagyon szép, árnyas park (ez jó is volt, mert iszonyatosan tűzött a Nap), még Nagy Péter rendelte el a létesítését, és ebben is áll Nagy Péter holland stílusban épült eredeti háza (nem igazán palota), valamint számos, görög mitológiai alakot ábrázoló szobor.

Itt leültünk egy kicsit beszélgetni, Szvéta meg addig szaladgált, ismerkedett, virágot hozott nekünk (- sajnos, persze nem lett volna szabad letépni).

A többieknek sajnos menniük kellett, úgyhogy immár egyedül bementem a Vérző Megváltó templomba, ami belülről teljesen ki van rakva mozaikokkal, szentképekkel. Egy talpalatnyi helyen sem hiányzik a mozaik, tényleg!

A belépő 300 rubel, diákoknak 170 rubel, de orosz diákoknak csak 50 rubel (kb. 350 Ft), úgyhogy ismét eljátszottam az orosz diákigazolvánnyal az orosz diákot, sikeresen. Sajnos az idegenvezetés is csak oroszul volt, amiből alig-alig értettem valamit, de a lényeg a következő.

A templom azon a helyen épült, ahol II. Sándor cárt 1881-ben meggyilkolták. 1883-ban kezdték el az építését, miután III. Sándor pályázatot hirdetett egy templom építésére, és ez az óorosz stílusú terv nyert. A külső falakon az összes orosz régió címere ábrázolva van a templomon, az országos gyászt jelképezve. A harangtorony 81 méter magas, a város sok pontjáról látható. A szovjet érában a templomot a Kis Operaszínház díszleteinek raktározására használták, illetve a háború során is megrongálódott, majd a nyolcvanas években kezdték el a rekonstrukciót előszőr kívülről, majd belülről, a mozaikokat, padlót stb. A rekonstrukció kb. húsz évig tartott, de látszik is, gyönyörű, újszerű külső és interiőr tekinthető meg a templomban. Sajnos bent nem lehet fényképezni, illetve csak többlet díjért.

Beugrottam még egy Subway-be ebédelni (már nagyon éhes voltam, és ez esett útba, ami gyors is volt, bár lassabb volt, mint vártam), aztán a Mihajlovszkij kerten - ahol a lent látható pavilon is megtalálható - áthaladva ismét a ritka és lassú 49-es busszal mentem haza. Most nem volt ellenőr, úgyhogy megtanultam, hogy mi itt a városi buszokon a rendszer, aminek azonban nem sok értelme van szerintem, mert nem lehet senkit megbüntetni, bár ki van írva, hogy a bünti 100 rubel, a jegy pedig 16 rubel. A hátsó ajtón kell felszállni (ha az elsőn próbálsz, kifejezetten rádszólnak), és az első ajtón le. Amikor az ember leszáll a buszról, akkor megmutatja a sofőrnek a bérletét, vagy vesz egy jegyet (persze jegyet nem kap, csak fizet). Namost ha én nem veszek jegyet, akkor nem tudnak megbüntetni, mert azt mondom, hogy leszállásnál akartam fizetni, jobban mondva nem is hagytak felszálláskor. Ennek semmi értelme. De a sofőr rendes volt, mikor látta, hogy értetlenkedem, sőt, nem a buszmegállóban tett le, hanem konkrétan a házunk előtt, ahol kértem.

Közben álldogáltunk egy kisebb dugóban, így lefényképeztem a szerdai Gogol Bordello koncert plakátját, így sikerült megtalálnom a neten az oldalát (http://www.afisha.ru/concert/551954/) meg azt is, hogy hol lehet rá jegyet kapni (1000 rubelért), de arra jutottam, hogy a Teatralnaja Kassza feliratú kioszkokban, vagyis pont ott, ahol kerestem. Ezek szerint csak agresszívebbnek, rámenősebbnek kell lenni (ez egyébként tényleg így van, például a menzán vagy a tanulmányi osztályon is), mert az emberek nem akarnak dolgozni, nem akarják kiszolgálni a vásárlót általában, ezért inkább azt mondják, hogy nincs. Na majd holnap megpróbálom.

 

2 komment

Címkék: nyelvtanulás utazás orosz gogol bordello oroszország szentpétervár szentpétervári állami egyetem vérző megváltó temploma

Szennaja tér

2008.07.17. 19:53 Petyerburg

Ma új tanárnőnk volt, mert a csütörtök-pénteki tanárnőnk elment szabadságra. Negyed órát késett, mert rossz termet írtak fel neki. Mikor bementünk a titkárságra, hogy nincs tanár, megkérdezték, hogy voltunk-e egyáltalán a teremben, ahol az óra kellene legyen, majd azt mondták, hogy talán csak késik. Kedvesek. De végül előkerült.

Sokkal lassabb, mint a másik tanár volt, könnyebb követni. Édes volt, mert amikor új szavakat tanultunk, akkor igazi orosz példákat hozott. Pl. valakit levetkőztetni, erre az volt a példa, hogy az orosz férj sok vodkát iszik, hazaér részegen, és a felesége kell levetkőztesse, mint egy gyereket. Hasonló jó példa következett a "veszekedni" és a "kibékülni" szavakra is :)

Óra után a Szennaja térre mentünk marsrutkával (350, 124 vagy 186 jó). Beni a neten összeszedett egy orosz egyetemistát, aki angolt akar gyakorolni, és megmutatja nekünk a várost, vele találkoztunk a Szennaja téren. Ebédeltünk egy palacsintát (jó nagy, gombásat), majd találkoztunk Alexanderral (Szása). A srác kb. 22 éves, matek-mechanika szakos, PhD hallgató. Olyan is volt. Érdeklődő, nagyon kedves, elég gyenge angoltudással és elég elveszett volt. Például eltévedt, ami már nekem sem szokásom ebben a városban.

Ami a vicces volt, hogy az oroszok általában nem segítőkészek, de most, hogy Szásával voltunk, ketten is megkérdezték, hogy segíthetnek-e útbaigazítással. Vicces.

Megnéztük a Marinnyeszkij Színházat, azután az Új Hollandia nevű helyet. Ez egy háromszög alakú, mesterséges sziget, amit korábban - még Nagy Péter idejében - alakítottak ki, (hadi)hajógyártás céljából, a közepén medencék találhatók a hajók tesztelésére. Mivel korábban hadi célokra használták, nem lehet bemenni a szigetre civileknek. Most egy operaszínházat építenek rajta. Egy régi épület található ott, és egy kapu, amin kihajózhattak a szigetről, benőve fákkal, ezért elég szép látványt nyújt.

Ezen a ponton eleredt az eső, és végig esett. Ismerős helyek felé vettük az irányt (a Palota tér felé), majd egy kávézóba beültünk száradni és beszélgetni. Szását nagyon érdekelte minden: hogy van ez és az Amerikában és Magyarországon, politika, egészségügy, gazdaság, illetve, hogy mit gondolunk mi az oroszokról és Oroszországról. Elég kritikus volt a saját politikájukat illetően, ami szerinte a stabilitásra törekszik, pedig a reformokra kellene, emiatt nincs középréteg, csak nagyon leszakadtak és nagyon gazdagok.

Kérdeztem tőle, hol lehet jegyet venni a keddi Gogol Bordello koncertre, de azt mondta, hogy ha valahol, akkor a színházi pénztár nevezetű kioszkokban. Nos, magamtól is ott próbáltam, és még sosem hallottak róluk.

Befizettem a vasárnapi Novgorodi kirándulásra, amin sok diák ott lesz az egyetemről.

Szólj hozzá!

Címkék: orosz oroszország szentpétervár új hollandia szennaja tér

Peterhof

2008.07.16. 20:58 Petyerburg

Hú, ez a mai szuper kirándulás volt!

Rögtön suli után elindultunk a hajókikötőhöz (az Ermitázs előtt, egészen a központban), ahonnan Peterhof-ba indulnak a hajók. Egy fél óra sorbanállás után sikerült jegyet és helyet szereznünk a hajón. Ezek a hajók félóránként indulnak az Ermitázs elől Peterhof-ba, ahogy a Nagy Péter által megálmodott palota található, számos szökőkúttal. Sajnos Nagy Péter cár meghalt, mielőtt a nagy mű elkészült volna a svédek elleni 1709-es poltavai csata diadalának fényesítésére, részben Versaille mintájára, de annak csillogásán is túltéve, de az 1723-as hivatalos megnyitó után 1770 körül Nagy Katalin még jelentősen átalakíttatta a palotát. Néhány cár szerette és itt lakott, mások nem, de ez utóbbi csapatot nem tudom megérteni...

A hajó 60 km/h sebességgel haladt, a távolság kb. 35 km, így fél óra az út. A Néva torkolaton át kimegy a hajó a tengerre, a Finn-öbölbe, és így közelíti meg Peterhof-ot, ami a tenger partján fekszik. A hajójegy orosz diákigazolvánnyal 600 rubel oda-vissza, 350 egy irány. Ezután még meg kell venni a parkbelépőt, ami külföldi diákkal 150 rubel, de orosz diákoknak csak 50 rubel, úgyhogy orosznak tettettük magunkat, ami annyit tesz, hogy nem köszönsz és nem mosolyogsz...

A kikötőből belépve a látvány lenyűgöző! Rögtön a Nagy zuhatag tárul a látogató elé, ami egy csatornával a tengerbe torkollik. A Nagy zuhatag egy iszonyatosan nagy szökőkút, mindenhonnan víz folyik, egészen a palotától - ami egy kisebb emelkedőn van - le a csatornáig. Számos aranyszobor, amelyekből víz árad szét száz sugárban, a melléképületek tetején, a lépcső mellett, mindehol-mindenhol arany és víz! Hihetetlenül gyönyörű, ilyen szép palotát-szökőkutat még nem láttam, tényleg, mindenkinek ajánlom, ha Péterváron jár, ezt nehogy kihagyja!

 

 
 
 

 

Szóval a tervezők tökéletes művet hoztak létre, sok év munkájával. Sétáltunk egy kicsit ebben a kertben, tényleg tátva maradt a szánk! Aztán megnéztük a külső kertet is, ott is van jópár szökőkút. Aztán meglátogattuk a helyi hagymakupolás templomot, ez nagyon szép és gondozott volt.

Innen visszasétáltunk a palotához, megnéztük még egy részét a parknak - óriási, szerintem egy egész nap sem lenne elég rá! - és mennünk kellett, hogy elérjük az utolsó hajót. Ott a kikötőben találkoztunk egy brazil családdal, akik Finnországban élnek, a nő angoltanárnő. És mivel volt velem egy spanyol, meg egy spanyol szakos amerikai, ezek elkezdtek spanyolul és portugálul beszélgetni, úgyhogy nem sokat értettem, de néha angolul is, és nagyon kedvesek voltak. Délután 6-kor indult az utolsó hajó, amivel haza is jöttünk. Óriási volt, mindenkinek ajánlom!

Szólj hozzá!

Címkék: utazás orosz oroszország szentpétervár peterhof

Munkanap

2008.07.15. 21:06 Petyerburg

Tegnap este iszonyatos vihar volt, dörgött, villámlott, és szinte éjszakai sötétség volt. Késő este vendégek érkeztek, két no, állítólag svájciak, de Moszkvában élnek. Valóban nem tűntek orosznak, ápolt, jól öltözött külső, de számomra érthetetlenül beszelt orosz. Azt hiszem, a háziasszonyom valóban megerőlteti magát, hogy értsem, amit mond.

Sokáig fent voltak, reggel meg aludtak, mikor elmentem, háziasszonyom félálomban készített nekem reggelit.
 
A suliban az órákat egyre jobban elvezem! Bar ma én is almos voltam... Nyelvtant is tanulunk, ami jó, mert olyan dogokat, amiket én meg nem tanultam. Aztán általában valamilyen szöveget olvasunk, múltkor az utazóról, most például az orosz ünnepekről. A tanárnő meg van lepődve, hogy nálunk Magyarországon is ugyanaz a nőnap és a munka ünnepe. Furcsa, mert a legtöbb külföldinek, pedig az a várakozása, hogy a magyar hasonlít az orosz nyelvre, mintha valamilyen szláv nép lennénk.
 
Mindenesetre a szövegek olvasásakor és fordításakor az a jó, hogy oroszul magyarázza el a jelentését az ismeretlen szavaknak, és általában nem is kell emiatt szótárt használni, lehet érteni a nélkül is. A másik jó, hogy sokszor úgy magyarázza a jelentését, hogy megmutatja, melyik szotőből fakad, és így sokkal könnyebb megjegyezni a jelentest.
 
Ma négy új diák volt, akik tegnap érkeztek: olasz, tajvani, amerikai, japán. Elég jó szinten vannak oroszból a csoporthoz képest.
 
Közben valahogy összegyűlt egy csomó munka és telefon, úgyhogy megvolt az ebed és haza is sétálok. Nincs szívem buszozni, mert olyan szép idő lett, hogy ki kell használni. Bar szeles, de napos és száraz az idő.
 
Itthon próbáltam behozni a munkában lévő lemaradásomat, úgyhogy ma semmi érdekes nem történt.
 
Az a baj ezzel az országgal, hogy nem lehet elkerülni a kaprot, amit pedig nagyon útálok. Ma a vacsora valami érdekes, leves és főzelék közötti dolog volt, ami finom is volt, eltekintve attól, hogy rengeteg volt benne a kapor. Ezen kívül sok volt a tök, krumpli, paradicsom, és húskockák. Tényleg egész jó volt (leginkább a tök dominált, tehát olyan, mint egy tökfőzelék), csak az a rengeteg kapor ne lenne...

2 komment

Címkék: nyelvtanulás utazás orosz oroszország szentpétervár

Palota tér és környéke, Zoológiai Múzeum

2008.07.14. 20:39 Petyerburg

Elnézést attól Olvasótól, aki ismeri a várost, és ezért untatta az előző bejegyzésem. Volt olyan visszajelzés, hogy ez a leírás hiányzott.

Marsrutkával (mikrobusz) csak 35 perc az út az egyetemre, és szinte háztól házig visz. Szuperjó közlekedési eszköz, hiányolni fogom Budapesten. Ahol leinted, ott áll meg. Ennek persze néha az a következménye, hogy ötven méterenként megáll. De még így is viszonylag gyors.

A mai óra elég jó volt. Nem túl könnyű, nem túl nehéz. Csak van pár diák (főleg az egyik osztrák lány), akik nincsenek a megfelelő szinten, és ezért lassan megy az óra.

Suli után a büfében megismerkedtem két japán lánnyal. Az egyik fordító akar lenni, ezért tanulja az oroszt, és 10 hónapot tölt Szentpéterváron. Most három hónapja van itt. Nem nagyon tudják, hogy merre van Magyarország, és hogy eszik-e vagy isszák.

Később a főépületben lévő kantinban (helyesebben az egyetem udvarán) ettem egy gombalevest, az Oroszországban mindig tuti választás, most kivételesen nem csak az étlapon volt, hanem valójában is. Útközben készíttettem egy fotót az itteni szfinxnél, amit gondolom Nagy Péter hozatott ide, aki mindent gyűjtött. Meg egy fotót a Mensikov palotáról, mert az tényleg szép. Jelenleg az Ermitázs részeként működik.

 

Innen a Tengerészeti Múzeumba akartam menni, de hétfőn és kedden zárva van, ezért a mellette lévő Zoológiai Múzeumba néztem be, ami elég lepukkant, de hihetetlenül gazdag!

Megszámlálhatatlanul sok faj található meg kitömve vagy csontvázzal a múzeumban. Csak a madarakat, vagy csak a rágcsálókat is el lehetne nézegetni egy fél napig. Több ezer féle faj, de tényleg. Van egy csomó fajta teknős, bálna, mindenféle kisebb-nagyobb halak, rengeteg sas, két vitrinnyi kolibri, egyéb madarak, láma és teve, többféle elefánt, hiéna, párduc és gepárd, fókák és rengeteg fajta farkas, szarvas és medve (ebből is minden típus, a sima barna medvétől a jegesmacin át a pandáig), legalább két sor tengeri csillag, korallok, kagylók és rákok rengetege, néhány kígyó, egy emeletnyi rovar (ezt meg sem volt időm nézni, de annyira nem kár érte), legalább kétszáz fajta majom, oroszlánok, pingvinek, meg egy csomó állat, amit nem is ismerek. Persze ha az embernek van kedve, megtanulhatja az állatok nevét oroszul, merthogy angol felirat nincs (bár lehet, hogy azt sem értettem volna jobban ezekben a speckó esetekben).

Csak tengeri csillagokból ennyi van (illetve több, csak nem fér rá a képre):

Ez egy egész teremnyi bálna csontváza:

Ami mégis a leghíresebb, az a mammutgyűjtemény ebben a múzeumban. Mammutcsontvázak, agyarak, illetve kb. 35 ezer évvel ezelőttről származó bébimammut konzerválódott teteme található meg itt. Néhol elolvasgattam a feliratot és egészen jól értettem, melyik állat hol él és miben profi.

Két dolog nyűgözött le: az egyik magának a gyűjteménynek a sokfélesége, gazdagsága. Egyszerűen leírhatatlan. A másik pedig a természetnek a sokszínűsége és gazdagsága. Csodálatosak a kolibrik, amik akkorák összesen, mint a hüvelykujjam, mégis van belőle legalább száz fajta. Hihetetlen szép formákat hoznak létre a tengeri élőlények, korallok, csigák, kagylók és főleg a tengeri csillagok. Végül, de nem utolsósorban az emlősök hihetetlen teljesítménye (pl. hogy a gepárd 110 km/h sebességgel képes futni) miatt kerekedik el az ember szeme.

Meg kell említenem, hogy valamelyik oroszórán olvastunk egy Przsievalszkij nevű orosz utazóról, aki új utat nyitott Dél- ill. Kelet-Ázsiába, számos könyvet írt és rengeteg fajt fedezett fel és írt le elsőként. Láttam is a múzeumban olyan állatot (pl. valamelyik lámát, és egy póni méretű lovat is), amit róla neveztek el. Illetve a felfedezők között láttam a fotóját is a múzeumban.

Az állatok után megpróbáltam hat előtt odaérni a Szent Izsák székesegyházba, de szokás szerint az orrom előtt zárt be egy kassza, és már nem álltam át másikhoz, mert ha jól értem, ha után már nem engednek fel a toronyba, csak a templomba és a múzeumba. Pedig a torony a legjobb része (és elég drága a templom, hogy a tornyot kihagyjam!).

Egy kicsit üldögéltem a székesegyház előtti téren egy padon a napsütésben, tényleg tűző, égető nap volt, sokan napfürdőztek ebben a mini parkban.

Innen - az Admiralitás előtti parkon áthaladva, ahol látható egy Przsievalszkij szobor egy tevével - eljutottam a Paloták teréig. Alant a Sándor-oszlop és a Vezérkari épület (Carlo Rossi tervei alapján, az orosz hadsereg főhadiszállása) a Palota téren. A Sándor oszlopot a Napóleont legyőző I. Sándor tiszteletére állították, talapzatán ez áll: "I. Sándornak a hálás Oroszországtól". Az oszlop gránitból készült, 600 tonnás és a világ legnagyobb egy elemből álló emlékműve. 1829-ben tervezték, két év alatt faragták ki és szállították ide 2400 ember közreműködésével. A további munkálatok 1830-34 között zajlottak. Magassága 47 méter.

És a kapu, szerintem gyönyörű:

A Palota tér egyébként a forradalom előtt a katonai dísszemlék helyszíne volt, ezeket gyakran a cár vezette lóháton. 1905-ben itt zajlott le a "véres vasárnap", amikor több ezer fegyvertelen tüntetőt vertek agyon. 1917. november 7-én innen indultak Lenin vezetésével a forradalmárok a Téli Palotába. A tér jelenleg is politikai rendezvények kedvelt helyszíne, de néha koncerteknek ad otthont. A boltívet díszítő szobor Viktóriát ábrázolja.

Itt készítettem pár fotót - nagyon szép napsütés volt -, majd továbbhaladtam az Ermitázs mellett kis csatornák mentén és azokon keresztül a Vérző Megváltó Templomáig. Ez az, amit a 20. század elején a Vaszilij Blazsennij mintájára építettek, a szocializmusban raktárnak használták, most pedig ismét templom és fő turisztikai látványosság.

Rögtön mellette található a Mihalevszkij kert, ami védett és tényleg gyönyörű és gondozott. Innen nyílik az Orosz Múzeum. Persze már késő volt, majdnem 8 óra este, ezért zárva. A kertet elhagyva kezdődik a következő kert, a Nyári Kert (Létnyij Szad), de oda már nem volt erőm bemenni. A képen a csatornától balra. Még nyolckor is sokan üldögéltek vagy sétáltak ott.

Kisétáltam, és megérdeklődtem, hogy melyik busz megy haza, mert már fáradt voltam. Sajnos mikrobusz nem, hanem csak rendes busz (BKV) közlekedett a megfelelő irányba. Ennek két hátránya van: egyrészt legalább 20 percet vártam rá (ennyi idő alatt kb. gyalog is hazaértem volna!), másrészt nem ott tesz le, ahol kérem, hanem ahol megálló van. Ráadásul a buszvezető nem adott jegyet, de hozzám sem szólt, de jött is az ellenőr, és mivel ő is látta, hogy a sofőr nem adott jegyet, tőle kellett jegyet vennem 16 rubelért. Ő legalább rendes volt.

Itthon a vacsora hal volt pitában valami zöldségekkel keverve, ilyet még sosem ettem, de finom volt.

Szólj hozzá!

Címkék: utazás orosz oroszország szentpétervár

Kamennyij és Jelagin szigetek

2008.07.13. 21:32 Petyerburg

 

Tíz körül kászálódtam ki az ágyból, és tusolás után gazdasszonyom extra vasárnapi reggelivel várt, valami lecsószerű dolog volt, tojás, paradicsom és felvágott összesütve, barna kenyérrel. Nagyon finom volt (ócseny vkúszna), tényleg.
Reggel megpróbálkoztam még a googlemaps használatával, ami AtiBond ötlete volt, hogy a Kedves Olvasó megnézhesse műholdképen, éppen merre járok. Bár a regisztrációt megcsinálta nekem, nem boldogultam a jelöléssel, úgyhogy álljon itt térkép nélkül a mai nap története.
De mivel valóban érdekes lehet az Olvasónak, aki még sosem járt Szentpéterváron és éppen ezért még a város térképét sem látta, hogy miképpen épül(t) fel ez a csodálatos hely, amit Észak Velencéjének is neveznek, röviden leírom. Szentpétervár a Finn-öböl partján terül el, a legészakibb, egymilliónál több lakossal bíró város. Kb. Helsinkivel egy szélességen fekszik. A tengeren kívül is rengeteg víz található ebben az északi városban. Itt ömlik a Finn-öbölbe a Néva folyó, delta torkolatot alkotva, ami számos szigetet hozott létre. A Néva folyó a várostól Kelet-Északkeletre található Ladoga tóból ered, és a városban ágazik szét számos a Kis és a Nagy Néva, illetve a Kis és a Nagy Névka ágra. Szentpéterváron folyik bele továbbá a Mojka, ami a közelben is ered. Mivel 300 évvel ezelőtt, a város építésének kezdetekor itt mocsaras, lápos terület volt, számos csatornát terveztek és építettek a víz elvezetésére. A delta folyótorkolatnak és a csatornaépítéseknek köszönhetően Szentpétervár gyakorlatilag kisebb-nagyobb szigetek összessége. Az óriási víztömeg miatt általában párás is a levegő, illetve többször sújtotta árvíz is a területet, pl. 1824-ben az egész város víz alá került, és 462 épület dőlt romba.
A város tehát egyrészt áll
-         a Névától északra lévő szárazföldből (itt lakom én, a Finn Pályaudvar közelében),
-        másrészt a Névától délre lévő szárazföldből (itt található az Ermitázs, az Admiralitás, a Szent Izsák székesegyhát és a Palota rakpart, a Nyevszkij Proszpekt nevű főutca és a Szennaja tér körüli művésznegyed, ez tehát a mai értelemben vett városközpont),
-         valamint a kettő közötti szigetekből, melyek közül a legfontosabb
o       a Petrogradszkaja (ez a város ősi központja, a Péter-Pál erőddel), elég nagy és központi, négy metrómegállóval;
o       és a Vasziljevszkij sziget, amit Péter eredetileg városközpontnak szeretett volna, de később ezt a tervét elvetette, ma a Tengerészeti Múzeum (korábbi tőzsde), a Rostrum oszlopok, jópár palota és a Szentpétervári Állami Egyetem filológia tanszéke is itt található, ahová oroszórára járok, ez a Petrogradszkaja szigetnél is nagyobb területre;
o       ezentúl a két földnyelv között vannak kisebb szigetek, mint a Kresztovszkij sziget, a Kamennyij sziget és a Jelagin sziget, ez utóbbi kettőt látogattuk ma meg, méretük olyan, hogy gyalog is bejárhatók elég hamar.
Benivel a Petrogradszkaja metrómegállónál lévő McDonalds kávézóban találkoztunk. Hamar odaértem, mert marsrutkával (mikrobusz) mentem, ami háztól házig szállít (végre megtaláltam az Interneten a marsrutka menetrendet, itt van pl. az általam használt K-183 menetrendje, de a többi is elérhető innen: http://www.spbmar.info/mar/K-183.htm). Mivel túl hamar odaértem, ittam egy tejes teát, és ettem egy csokis muffint. Beni utálja a Mekit, de azért ivott egy tejes kávét, és azt mondta, hogy OK volt. Ezután elgondolkodtunk, hogy biztosan a Kamennyij és Jelagin szigetekre akarunk-e menni, mert megint esőre állt. Nálam volt ernyő és pulóver a biztonság kedvéért, mert itt sosem lehet tudni, úgyhogy megkockáztattuk a szigeteket.
Ezeken a szigeteken csak néhány látnivaló van, főleg park, csatornák és kisebb tavak találhatók rajta. Persze a park orosz értelemben véve, nem túl gondozott, inkább csak épphogy karbantartott nyír- és hársfaerdőnek nevezném, de ez a csodálatos benne, és nagyon közel van a városhoz (a Petrogradszkaja metrótól gyalog elérhető). A cári család a 18. század végén palotákat építtetett a szigetre, őket hamarosan az arisztokrácia többi tagja is követte.
Az itteni csatornákon nagyon sok kacsát látni, kis gyaloghidakon lehet átkelni a túlpartra. Egy kis tévelygés, tizenöt híd (és néhány csepp eső) után elértük azt a hidat, ami a Jelagin szigetre vezet. Itt 10 rubelt (kb. 65 Ft) kellett fizetni a diákjegyért, hogy bemehessünk a szigetre. A szigeten csatornák, kis tavak között-mentén csónakázó, vízibicikliző, görkorcsolyázó, sétáló helyieket találtunk. Óriási szerencsénk volt, mert lassan eltűntek az esőfelhők, és ragyogó napsütés, kb. 25 fokos meleg köszöntött ránk.
  
Megtaláltuk a szigeten lévő egyetlen nagyobb palotát is, ami kívülről sajnos rekonstrukció alatt, így nem volt érdemes fotózni, belülről viszont igen szépen felújítva, ott viszont nem lehetett fotózni. De nagyon örülök, hogy megnéztük, a Katalin-palotával vetekedtek az itt látható bútorok, és a helyiségek díszítése sem volt csúnyább, bár talán nem használtak el rá egy tonna aranyat, hanem csak felet. De legalább nem volt tömeg, rendbe volt hozva és angol nyelvű feliratok is láthatóak voltak, ellentétben a turisták fő célpontjának számító Carszkoje Szeló-i Katalin palotával.
Ezután még körbejártuk a szigetet többé-kevésbé gyalog, majd vízibiciklivel is. Elég forgalmas volt a tórendszer, de ügyesen manővereztünk. Közben számoltuk, hogy ahol párok csónakáznak, ott milyen gyakran eveznek a nők, és először úgy találtuk, hogy abnormálisan gyakran. De aztán ez statisztikai hibának bizonyult, és beláttuk, hogy azért mégis gyakrabban a férfiak eveznek.
 
Ezt követően a helyi restiben – ami nagyon jónak, európai színvonalúnak tűnt – ettünk egy levest. Kipróbáltam az orosz hallevest (úha), ami elég érdekes, de összességében finom. Van benne – legalábbis ebben az étteremben – halkocka, főtt krumplikocka, valamint jócskán hagyma. A leve viszont híg, nincs paprikával fűszerezve, mint nálunk, hanem inkább nagyon enyhén savanykás, kicsit emlékeztetve az otthon is (műanyag vödörben) kapható savanyított halakra.
Innen metróval mentünk haza, ami nagy kerülő, de nem találtunk mikrobuszt. Viszont gyors volt. A szentpétervári metróról elmondható, hogy mind a négy vonal nagyon-nagyon mélyen van, de a központban nagyon jók az átszállási lehetőségek a föld alatt (gyakorlatilag minden vonal összeköttetésben áll a másik hárommal), és ami ezentúl a legnagyobb előnye, hogy még sosem vártam rá többet, mint egy perc, de általában annyit sem. Se hétköznap nappal, se késő este, se hétvégén. Hogy nálunk ez miért nem kivitelezhető? Elektronikus kapu enged be, így nem lehet csalni. Az átszállásért nem kell pluszt fizetni, ha egyszer bent vagy, annyit mész, amennyit akarsz. A forgalmasabb megállóknál a síneket biztonsági ajtók választják el a perontól, így a tömeg nem tud belökni senkit a vonat elé. Ez elég jó érzés, mert a tömeg viszont óriási. A hangosbemondó mindig előre bemondja a következő megálló nevét, valamint hogy melyik metróvonalra lehet ott átszállni, és amennyiben van ott vasútállomás (az elég sok van), akkor annak a nevét is. A megállók nagyon messze vannak egymástól, általában 4-5 perc a menetidő két megálló között.
Most először a négyes (sárga) metróval kellett mennünk. Ez a legújabb ÉNY-DK irányú vonal, látszik is rajta, hogy modernebb, újabb és letisztultabb, egyszerűbb, mint a többi. Innen átszálltam az egyes vonalra (piros), amelyek a legrégebbi megállók és legrégebbi kocsik is láthatóan, viszont ezek a megállók igen díszesek. Némelyik valóban igen szép. A legszebb állítólag az Avtovo, de az messze van, ott még nem jártam, viszont a Vosztanyija tér megállóban készítettem pár fotót.
  
  
Hazaérve egy vendégségbe csöppentem. Háziasszonyom mondta, hogy vendége lesz, aki ötre jön vacsorára, de nem gondoltam, hogy engem is odaültet. Nos ez a férfi egy orosz professzor, aki építészetről ír könyveket, egyszer röviden írt Budapest építészetéről is. Elég sok nyelven beszél, hozzám főleg keverten angol-német-orosz nyelveken, esetleg franciául, amit abszolút nem értek. Sajnos az orosz volt a legtöbb benne, de most kezdem értékelni a háziasszonyomat, akinek a szájából biztos vagyok, hogy mindent értettem volna a témában, de ez a professzor olyan gyorsan beszélt, hogy vagy csak a témát értettem és a csattanót nem, vagy a témát sem, csak bizonyos szavakat. Jelen van még egy Natasa (?) nevű nő is, ő nem tudom ki, de láthatóan nem a professzor felesége.
A professzor 75 éves, és állítólag imádták/imádják a nők, mert nagyon szép. Na el tudom képzelni, hogy imádják, mert valóban helyes lehetett, sőt korához képest most is az, de inkább nagy dumás. Rengeteget sztorizott, beszélt Budapestről, utazásokról, különböző ismerőseinek igaz vagy legendás kalandjairól, színházról, operáról, rendezésekről, nyelvekről, amiket beszél és vagy amelyek hasonlítanak. És egyébként is, honnan jön az, hogy „rendőrség” magyarul, ami minden normális nyelven „policia” vagy „milicia”? Szóval elég sokat tud, tényleg művelt, Magyarországhoz tudott társítani szavakat, Budapestet és még Győrt is, na ilyet itt Oroszországban még nem pipáltam. Sajnos olyan gyorsan pörög még 75 évesen is, hogy nem bírtam oroszul követni, úgyhogy vacsora (rakott krumplis hal, valami palacsintaszerű tészta, répa és szósz elég érdekes, de finom elegye), tea és torta után feljöttem a szobámba blogot írni, és ennyit bírtam ma kisajtolni, de szerintem ez is több, mint amihez türelme lesz a Kedves Olvasónak. Jó éjszakát!

1 komment

Címkék: utazás orosz oroszország szentpétervár kamennyij sziget jelagin sziget

Carszkoje Szeló

2008.07.12. 20:53 Petyerburg

Szombaton szerencsére nincs tanítás, ezért próbáltam sokat aludni. Kaptam egy üzenetet, hogy háromnegyed óra múlva legyek a Puskinszkaja metróállomásnál. Tudtam, hogy ma terveznek egy kirándulást Carszkoje Szelóba (a cár faluja). Szép idő volt, ennek megfelelően lazán öltöztem (azért betettem a pulcsit és az esernyőt), és siettem – reggeli nélkül – hogy odaérjek.

Nem késtem le semmiről, mert a többiek (összesen 11-en mentünk) a Vityebszk Pályaudvaron szerencsétlenkedtek, hogy vonatjegyet vegyenek Carszkoje Szelóig. Kiderült, hogy ez nem annyira egyszerű, hosszú sorok vannak, az oroszok gond nélkül tolakodnak, és a külföldieknek általában soha nem sikerül sorra kerülniük. Ráadásul több jegypénztár is van (földszint, emelet, peron mellett), mindegyikben különböző vonatokra (elővárosi, távolsági stb.) lehet jegyet váltani. Végül valaki (talán a lengyel lány, Kasia, akinek azért nem esik nehezére az orosz) megtalálta a helyes pénztárt, megvette mindenkinek a jegyet, és valami csodával határos módon megtalálta a helyes vonatot. Ez azért tényleg teljesítmény, mert elég kaotikus egy pályaudvar.
A vonat elég lepukkant volt, de le tudtunk ülni. Kb. fél óra alatt elértük Carszkoje Szelót. Ez egy 80 ezer lakosú város, de nem látszik rajta. A helyi busz helyett a sétát választottuk, útközben egy boltban sikerült némi élelmet és vizet vásárolni.
A diákigazolványunkkal féláron jutottunk be a parkba (így 50 rubel) és aztán a Katalin palotába is (diák 130 rubel).

A Carszkoje Szeló-i palotát Rastrelli tervezte 1752-ben Erzsébet cárnő megrendelésére. Erzsébet édesanyja, I. Katalin tiszteletére nevezte el az épületet Katalin-palotának. Később Nagy Katalin átalakíttatta a barokkos palotát neoklasszicista stílusúra. A hosszú sor gyorsan haladt, így beengedtek minket a palotába (du. 2 után csak csoportok mehetnek, ezért igyekeztünk), ahol újabb sort álltunk ki a jegyért, majd a ruhatárért (táskát nem engedtek be, de fényképezőt igen), majd ismét, hogy magába a termekbe bejussunk, miután felvettük a papírpapucsokat. Végül sikerült bemenni a látogatható termekbe. Az első, gyönyörű arannyal borított falakkal, a bálterem („Nagyterem”) volt, arany domborművek és tükörfalak váltakozásával igen elegáns és gazdag benyomást keltett. A falkon millió elektromos „gyertya” arannyal fújva.

 

A másik nagyon szép terem szintén arany, ebédlő terem volt. Itt kiállításra kerültek a bútorok és étkészletek is.
 
 
Ezután számos egyéb terem következett, gyönyörű díszítésekkel, festményekkel és főleg gyönyörű korabeli, míves bútorokkal. A leggyönyörűbb mégis a borostyán terem volt, ahol borostyánnal gazdagon kirakott falak valami félelmetesen gyönyörű látványt nyújtottak, láthatóan rengeteg művészi munka eredményeként. Borostyánnal kirakott fal, borostyánból mozaikként kirakott képek. Sajnos itt nem lehetett fényképezni, pedig leírhatatlanul gyönyörű, elragadó volt!
Nevezetes még a Zöld Ebédlő, ami elüt Rastrelli túldíszített barokk munkáitól, ugyanis Cameron tervezte neoklasszicista stílusban. A freskókat Ivan Martosz készítette.
 

 

A termek után jött egy kiállítás, fotókkal, a palota történetéről. A világháború során – hogy megmentsék a németektől az itteni kincseket – minden értéket heroikus munkával becsomagolva elszállítottak Oroszország távoli tájaira, például Udmurtiába. A háború során súlyosan megrongálódott, bombázták, a rekonstrukció éveket vett igénybe és a mai napig folyik. Ezért a legtöbb terem rekonstrukció, a gyönyörű parketta padló például csak egyetlen teremben eredeti.
Az itteni kerteket és parkokat is több ezer kényszermunkára ítélt rab és katona építette meg a sűrű erdővel borított területen (ez néhol most is látszik, főleg fenyők). A park különböző stílusokat tükröz (angol, francia), néhol pedig nem is annyira gondozott. Számos pavilon és szép épület, illetve több kisebb-nagyobb tó található benne. Sajnos hamar eleredt az eső, és folyton fedél után kellett nézzünk.
 
 
Azért tettünk egy jó nagy sétát a parkban, láttuk a kínai színházat és a török fürdőt (felújítás alatt), de rossz volt az idő. Aztán kimentünk a városba kicsit körülnézni, kívülről megtekintettük a Sándor palotát, ahol egy nagyon segítőkész kapuőr útba igazított minket Puskin nyaralójának irányába a parkon át. Még angollal is próbálkozott, és oroszul pedig háromszor elmondta, hogy merre menjünk, igen részletesen. Ennek ellenére elvétettük :) de aztán mégis meglett.
A Sándor palota is szép, bár nincs teljesen felújítja, és a kertje, tava is elhanyagolt.
 
 

Puskin dácsája pedig sajnos már zárva volt (16.30-kor zár...), így nem tudtunk bejutni.

Puskin 1831 nyarán (május-október) töltött itt a családjával nagyon bolgod pár hónapot, egy termékeny időszakot, itt született például Tatjana levele született Anyeginhez de más egyéb művek is, amikre nem emlékszem, de egyébként is csak oroszul volt kiírva a címük, mint ahogy minden ebben az országban. A nyaraló engem kicsit Szovátára emlékeztetett.

 

Innen már a vasútállomás felé indultunk, de útba ejtettünk egy éttermet, mert nagyon éhesek voltunk. A biztos választás itt a gombaleves, az nagyon finom. Ettünk még valami krumplit és fekete teát is kértünk, ekkor már nagyon zuhogott az eső, nem csak csöpörgött. Ezért egy mikrobusszal mentünk 18 rubelért a vasútállomásig. A mikrobusz (oroszul: marsrutka) speciális orosz intézmény. Magántulajdonban lévő cégek indítják ezeket a mikrobuszokat, mint helyi közlekedés. Mivel különböző járatok különböző üzemeltetőhöz tartoznak, nincs bérlet, hanem a buszon kell fizetni 18-25 rubel közötti összeget minden útért. A menetrend nem igazán elérhető, bár már volt, hogy láttam valakinél, ezért mindig kérdezősködünk. A mikrobusz mindenhol megáll, ahol leintik (mintha stoppolnának) az utasok, ezért kiszámíthatatlan, hogy mennyi ideig tart egy út. Általában jó nagy köröket tesz és tényleg minden sarkon megáll, ha kell. Ez az előnye is, ott tesz le, ahol akarod. Én most próbáltam először, de keresni fogok egyet a suli irányába is, azt hiszem a K-183 jó lesz. Kivéve, ha nagyon nagy kerülőt tesz és ezért másfél óráig tart, mert hiszen gyalog is csak egy óra.

Hazafelé a metróból vettem egy orosz SIM kártyát (migracionnaja karta, útlevél és vízumregisztráció is kell hozzá), ez 180 rubel, amiből 150 lebeszélhető, BeeLine. Így egyszerűbb és olcsóbb lesz az osztálytársaimmal kommunikálni.

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: utazás orosz oroszország szentpétervár carszkoje szeló

Péter-Pál erőd II.

2008.07.12. 20:34 Petyerburg

 


View Larger Map

A szivárványon kívül ezeket láttam a parkból, ahol pihengettem.

Tengerészeti múzeum:
 
 

 

És a Péter-Pál székesegyház kimagasló tornya a Péter-Pál erődből, a Néva túlpartján.

 

 

 

Innen átsétáltam a Birzsevoj hídon, hogy bemenjek a Péter-Pál erőd területére. Rögtön a híd után parkol egy nagyon szép, fából készült, díszes hajó, amelyben étterem és konditerem működik:

 

 

 

A háttérben a hadtörténeti múzeum, és a Péter-Pál erődbe vezető fahíd. A Péter-Pál erődről azt kell tudni, hogy Nagy Péter utasítására 1703-ban kezdték építeni. Ez a város alapításának időpontja is, tehát ez a legrégebbi épület, az akkori város központja. Eredetileg fából készült az épület, később Domenico Trezzini tervei alapján építették át kőből. Kényszermunkások és rabok százait dolgoztatták itt halálra, hogy létrejöhessen ez a remekmű. Számos bástyája és téglafala igen impozáns látvány, napsütésben, amikor kontrasztot alkot a Néva vizének kékjével, és a nagyon zöld fű színével. Az erődöt a Néva felől megkerülve kiváló kilátás nyílik a túlpartra, ahol az imént pihentem, konkrétan:
- a szökőkút mögül kimagasló Szent Izsák székesegyház, mellette az egyik Rostrum oszlop, valamint a Tengerészeti Múzeum (balról jobbra),
 
 

 

- és az Ermitázs óriási épülete

 

 

 

A parton továbbhaladva az erőd előtt jelenleg (szabad)strand működik, ahogy – főleg a gyerekek – fürdenek is a nem túl tiszta vízben.

 

 

 

Végül a Néva-kapun léptem be az erődbe, amit neveznek Halálkapunak is, mert az elítélteket, foglyokat ebből a kikötőből vitték a kivégzésre, vagy kényszermunkára. 1784 és 1787 között épült a kapu, funkciójának megfelelően színtelen, szürke. A kapuban több jelzés is van arra vonatkozóan, hogy árvizek idején meddig ált a víz. Elég magasan, kb. a  kapu alsó egyharmadáig.
 

 

Bent az erődben egy hangulatos kisvárosba érünk, múzeumokkal, amelyek már zárva voltak sajnos. A legfőbb látványosság, tényleg gyönyörű a barokk Péter-Pál székesegyház, szintén Trezzini 1712-es tervei alapján. A toronyról le sem tudom venni a szemem, olyan kecses, keskeny, és az arany borítás csillog-villog, szikrázik a napsütésben. Az egész épület is nagyon rendbe van hozva. Bent mise, látványosságként már zártak, csak bekukkantani tudok.

Elsőként a harangtorony épült fel, ahonnan jó kilátás nyílt a városra, Nagy Péter innen ellenőrizte az építkezéseket. A székesegyház épülete 1733-ra épült fel, de 1756-ban megrongálódott egy villámcsapás következtében. Az 1960-as évekig, a tévétorony megépítéséig ez volt a város legmagasabb építménye. Péter halála után, 1725-től a székesegyházban kapott helyet a cári kripta, három cár kivételével mindet itt temették el.
 

És szemből:

 

Végül a Szent Péter kapun át hagyom el az erődöt, és hazasétálok. Ez a főkapu, ismét Trezzini (átépítése) eredménye. A domborművön allegória, Péter éppen győzelmet arat XII. Károly svéd király felett.

 

 

Szólj hozzá! · 3 trackback

Címkék: utazás orosz oroszország szentpétervár péter pál erőd

Péter-Pál erőd

2008.07.11. 21:59 Petyerburg

Az esti séta nagyon jó volt, mert a sok eső után kisütött a nap. A Mojka folyónál készítettem is egy fotót. Látszik rajta az OTP bankfiók, de az ATM-et nem találtam meg, szerintem még csak most alakítják ki a helyet.

 

Aztán a Nyevszkij Proszpekt egy mellékutcájában, ahol számos színház és bár található, leültünk egy kicsit beszélgetni.

A pénteki napon elég fáradt voltam már, pedig nem feküdtem nagyon későn.

Az óra jó volt, bár nem minden házim volt készen. Azután Orianne, Adam (USA) és Anja (Bosznia) elmentünk ebédelni, ahol összefutottunk Benivel. A kiszolgálás az egyetemi kantinban minősíthetetlen, nem akarják felvenni a rendelést, nem hozzák ki a kaját, és sokat kell várni. Ráadásul minden, amit rendelni akartunk, elfogyott. Végül egy halat (busa?) ettem sült krumplival és sajtszósszal, nagyon finom volt.

Utána egyedül mentem sétálgatni. A Vasziljevszkij sziget sarkán megpihentem a parkban. Nagyon sok ember volt, turisták és helyiek is, és több esküvői fotózás is.

Iszonyú meleg volt az itteni standardhoz képest, ki is feküdtem a fűbe egy kicsit lazítani, és küldtem pár sms-t haza. Ezen a környéken vannak a Rostrum oszlopok (világítótornyok, erről már írtam), a tengerészeti akadémia, és a zoológiai múzeum is, ez csütörtökön ingyenes, majd akkor megnézem. A Néva itt óriási, kialakítottak benne egy szökőkutat, amiben a szikrázó napsütés szivárványt hozott létre:

 

 


View Larger Map

Innen elmentem a Péter-Pál erődbe, ami nagyon közel van. Kívülről már sokszor láttam, de most bementem. Ez a legszeretnivalóbb hely Péterváron, amit eddig láttam! Nagyon hangulatos. Kívülről strand van, ahol - legalábbis a gyerekek - fürdenek is a Névában, pedig nem túl tiszta. A felnőttek inkább csak napoznak a homokban.

Holnap még ezt a bejegyzést folytatom, most már itt nagyon késő, éjfél van.

 

Szólj hozzá!

Csütörtök

2008.07.10. 16:29 Petyerburg

Ma nem sok történt.

Nagyon hamar felébredtem, és fel is keltem tusolni. A reggeli szokásos sajtos ill. sonkás fekete (nem barna!) kenyér, uborka, paradicsom.

A mai kurzuson új tanárral találkoztam ismét. Beszélgetős óra volt. Kezdtük azzal, hogy elolvastunk egy-egy cikket a mai Metróból. Az enyém valami olyasmiről szólt, hogy Szentpéterváron a kisvállalkozásokat azzal támogatják, hogy piaci áron (ebben mi a támogatás?) megvehetik az üzlethelyiségeket, és nem kell oltári magas bérleti díjat fizetniük. Nem sokat értettem belőle.

Aztán beszélgettünk, sajnos a szomszédom, akivel párban voltam, Angelika (osztrák) nem tud nagyon jól oroszul, ez nem volt olyan jó. Viszont a csoportban lévő kínaiak elég jól beszélnek. Kaptunk egy csomó nehéz házi feladatot, nem tudom, mikor és hogy fogom megcsinálni. Ide akadémiai szótár kell kérem!

Óra után végre megkaptam a diákigazolványomat, ismét adtam egy kis előleget. Aztán uzsonnáztam/ebédeltem az egyik svájci lánnyal (Orianne), akivel még oroszoztunk is. A legédesebb az volt, ahogy a büfés néni kijavított minket nagyon-nagyon türelmesen, ha helytelenül kértünk valamit. Az árakat tagoltan és érthetően elmondta, és elismételtette velünk. Igazán vicces volt. Tanárnak kellett volna mennie. Nagyon szépen, érthetően beszélt egyébként is. Láthatólag szokva van ahhoz, hogy a "russzkij inosztrannij jizik" (az orosz idegen nyelv) a vendégeinek.

Aztán hazajöttem, mert ő a művészeti akadémiára ment (valami művész szakos egyetemista, meg akarja nézni, milyen kurzusok vannak ott), a többiek már szétszéledtek v. nem értek rá, ráadásul igen hideg szél fújt és esett.

Itthon kicsit dolgoztam, e-mail-ekre válaszoltam, neteztem, illetve segítettem a háziasszonyomnak, ilyesmiben pl. hogy SIM kártyát betenni a telefonba, aztán megtanítottam a billentyűzár használatára (van egy új mobilja a fiától) stb. Valamint megpróbáltam felinstallálni a gépére egy francia nyelvoktató programot, de az nem sikerült.

Este még teszek egy sétát, mára ennyi.

Szólj hozzá!

Címkék: nyelvtanulás orosz oroszország szentpétervár

Ismerkedés a belvárossal (Nyevszkij Proszpekt és környéke)

2008.07.09. 20:25 Petyerburg

Ma gyalog mentem iskolába, kb. egy óra volt. Elég hosszú, ki fogom próbálni a buszt/villamost. De szép az út, és alig vannak még 8.30-kor az utcán emberek. A Péter-Pál erőd mellett haladok el, ez tényleg gyönyörű. Kicsit felhős volt az ég, így a színek nem az igaziak.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A mai óra nagyon nehéz volt, a tanárnő igen gyorsan beszélt, és ismét becsöppentem egy folyamat közepébe. Azért elég jól felvettem a fonalat, úgyhogy holnap is megpróbálom ezt a csoportot. Egy francián és egy németen kívül egyedül vagyok európai, a többiek ázsiai (kínai, tajvani) lányok. A rendszer az, hogy hétfő-kedd-szerda egy tanárral nyelvtan és csütörtök-péntek egy másikkal beszélgetés. Gondolom az jobb lesz és jobban is igénylem.

Óra után próbáltam elintézni a fizetést és a diákigazolványt, de csak 9 ezer rubelt sikerült felvennem, ezért csak előleget adtam. A diákigazolványom készen volt, de hiányzott még róla a pecsét, így igazából csak holnap kapom meg. De nem is baj, mint kiderült Szentpéterváron - a világ európai részével ellentétben - nem a hétfő, hanem a szerda a szünnap a múzeumokban, templomokban (oda is kell jegy ugyanis). Viszont diákkal tényleg minden féláron van.

Hárman ebédeltünk az egyetemi kantinban 125 rubelért (ami inkább étteremre hasonlít, de a kiszolgálás rémes, mondjuk inkább, hogy nincs). Beni, Alice és én. Alice Ausztráliából jött, szintén a hétvégén és elég idős, szerintem legalább hatvan. Gyűjti a nyelveket, Benihez hasonlóan.

Azután Benivel elindultunk várost nézni. A Szent Izsák székesegyháznál kezdtünk. Ez (is) zárva volt, de kívülről nagyon szép. Még esküvői fotózkodtak is előtte.

 

 

Innen elmentünk a Paloták terére, ami nagyon szép, de eleredt az eső. Ezért a kis Ermitázs udvarán beültünk egy fedett teraszra egy üdítőre, és próbáltuk az útikönyvből (oroszul!) elmagyarázni egymásnak, hogy hol is vagyunk és mit tudunk az Ermitázsról, ami nagyon nagy és sok épületből áll és még nem igazán látjuk át. Ez a Paloták Tere, esőben:

 

 

Innen a Mojka mellett elsétáltunk a Walt Disney templomhoz (ami a moszkvai Vaszilij Blazsennij másolata, itt a Vérző Megváltó Templomának hívják). Nem tökéletes másolat, szerintem a moszkvai szebb, de ez újabb. De legalább zárva volt, és a környéken számos árus és utcazenész, elég sok túrista, akik szintén ott jöttek rá, hogy a szerda szünnap (vühadnój).

Egyébként útba esett a Puskin múzeum (szintén zárva, de nem a szerda miatt, hanem mert ötkor zár), viszont még éppen bekukkantottunk az udvarára. Gyönyörű, gondozott ház és kert, mint a Mojka környéke egyébként. A hangulata kicsit olyan, mint a budai vár, kivéve, hogy nincs szintkülönbség, viszont van egy édes csatorna romantikus hidakkal. Íme Puskin szobra és az utolsó ház, ahol lakott:

 

 

Ebben a házban hunyt el Puskin, egy párbajt követően az ágyában. Előtte itt lakott a feleségével, Natasával és négy gyermekükkel, illetve Natasa két testvérével. A házban 4500 kötetes könyvtár található, valamint megtekinthető Puskin dolgozószobája, remélem lesz alkalmam képeket feltenni arról is.

Aztán még egy kicsit keringtünk, a Nyevszkij Proszpekten (a helyi fő sugárút) és környékén, megnéztük Katalin cárnő szobrát, kereszteztük a Mihailevszkij kertet, találtunk egy (kínai/örmény?) piacot és egy óriási bevásárlóközpontot, amelynek bizonyos üzletei nem is voltak igazán drágák, persze megtalálhatóak a legelegánsabb cuccok is (kozmetikum, ruha). Ez a Gosztinj Dvornál van, ahol a metró is ebből az áruházból nyílik.

Szokásos Péterváron (ahogy Moszkvában is), hogy a metrók lejárata nem az aluljáróból nyílik. Az aluljáró csak arra szolgál, hogy a gyalogosok átkeljenek az úton. A metró néha igazán nehezen megtalálható (pl. itt a Gosztinj Dvornál), mert be kell menni egy épületbe (ált. egy sarki épület) és ott van a metrólejárat belül. Ezt is kerestük egy jó darabig, de ha már bent vagy - már ha ismered a cirill betűket - akkor jól lehet tájékozódni a megállókra és átszállásokra vonatkozóan.

Láttunk még egy temlpomot, amiről néhol azt olvastuk, hogy kazanszkij, néhol, hogy örmény. Szerintem ez nem ugyanaz. Mindenesetre a kupolától eltekintve úgy nézett ki, mint egy görög templom (oszlopok és timpanon), és legalább annyira le is volt pattanva, de nem patinánsan.

A mögötte lévő (Nyevszkij Proszpektre néző) félköríves téren áll Kutuzov tábornok szobra, aki zseniális hadvezérként legyőzte Napóleon 600 ezer fős Nagy Hadseregét, akik közül csak 30 ezer tért haza élve. Ebben persze legalább ekkora szerepe volt az - oroszok számára is szokatlanul hideg - télnek, ami Kutuzov seregeit sem kímélte. Mindenesetre a dicsőség és a hírnév Kutuzové, 1812-ből.

És akkor hogy tegyek valami vicceset is a sok ismeretterjesztő után a naplóba, bemutatom az univerzális buszvécét, ami a Tengerészeti Múzeum mellett áll és fogadja vendégeit. Egyenesen az egyik Rostrum oszlopra néz. Ez az orosz Toi-toi mobilvécé, amit a helyi vízvezetékre kötve máris működik a dolog. Íme:

 

 

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása